Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A ferencvárosi önkormányzat nemrég jelentette be, hogy kísérleti parkolási zónát alakít ki, ahol a parkolójegy-kiadó automatákat a Budapesten eddig előírt távolság kétszeresére helyezik el. Egy 2011-ben módosított rendelet szerint az óráknak a férőhelyek 80 százalékától 75 méterre kell, hogy legyenek, korábban egyébként 50 méter volt ez a távolság.

Bár a józsefvárosi önkormányzat a ritkítást ellensúlyozva mobilparkolást segítő táblákat helyez ki, a dolog mégis aggályos, utóbbi ugyanis aránylag magas tranzakciós díjjal terhelt. Így csökken az autósok választási lehetősége a kényelmetlen de olcsóbb, illetve a kényelmes de drágább opció között, ahol a "kényelem" csak a készpénzmentes, elektronikus fizetést jelenti. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nél 50 forint, a három nagy mobilszolgáltatónál pedig 75-115 forint közötti összeget kell fizetni parkolásonként. Rajtuk kívül természetesen vannak más - a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel szerződött - szolgáltatók is.

A Napi.hu megkérdezte fizető parkolózónás kerületeket, hogy tervezik-e hasonló övezet bevezetését. (Budapesten 12 kerületben kell fizetni a parkolásért, ebből a józsefvárosi "álláspont" ismert, három kerület (V., X., XI.) pedig eddig nem válaszolt.)

A visszajelzések alapján az autósok fellélegezhetnek, ugyanis a válaszadó nyolc kerületből egyelőre sehol nem terveznek hasonló lépést. Egyedül a VIII. kerületi önkormányzat közölte, hogy figyelemmel fogják kísérni a IX. kerületi tapasztalatokat és megvizsgálják egy hasonló rendszer bevezetésének lehetőségét. Óbudán pedig nem csak, hogy nem ritkítják az órákat, de hamarosan mobilparkolást segítő táblákat is kihelyeznek.

A VI. kerületi önkormányzat azt is elárulta, hogy náluk az autósok 41 százaléka használja az automatákat. Mivel a hatályos rendelet szerint a várakozási jogosultságot a megállást követően haladéktalanul meg kell venni, a kerületnek ezt minden előírt módon elő kell segítenie.

A IX. kerület kísérleti övezetében is tudják ezt, éppen ezért az autósoknak nem 5, hanem 10 percük lesz megvenni a jegyet, vagyis ha a büntetés és a jegyvásárlás között ennél kevesebb idő telik el, akkor megússzák a fizetést. A probléma ezzel ugyanakkor, hogy a jogtalan büntetés bizonyítása is jár valamekkora ügyintézéssel, ez pedig megint sokakat tántoríthat el az automatás fizetéstől.

Brüsszelnek sem tetszik a rendszer

A napokban derült ki, hogy az Európai Bizottság több tagországot, köztük hazánkat is felszólította, szüntesse meg a belső piacon való szolgáltatásnyújtás előtt álló indokolatlan akadályokat. A magyar ügy, amelyet az Európai Bíróságra visz a brüsszeli testület, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) által nyújtott szolgáltatást érinti. Az EB közleménye szerint "a kizárólagos jog biztosítása egy üzemeltetőnek valamely szolgáltatás nyújtására" a szolgáltatási irányelvet több ponton is sérti.

Ennél több a közleményből nem derül ki, így az sem, csak azt tartják aggályosnak, hogy a cég egyedüli szolgáltató a piacon (a viszonteladók, mint példásul a mobilcégek is vele állnak kapcsolatban), vagy azt is, hogy jelentős az eltérés a szolgáltatás árában ha azt készpénzben vagy más módon egyenlítjük ki.