Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jogszabályi előírásoknak megfelelően létrehozták Dunai Péter, az MKIK főtitkára vezetésével azt a bizottságot, amely előkészíti a választott bíróságok működésében január elejétől érvénybe lépő változásokat - mondta el Parragh László az MTI tudósítása szerint.

A törvény előírása alapján az Energetikai Állandó Választottbíróság, illetve a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság megszűnik a jövő évtől, ezek feladatkörét az MKIK mellett működő állandó választott bíróság veszi át. A másik két választott bíróság, a sporttal és az agráriummal foglalkozó, 2018-ban továbbra is az MKIK-tól függetlenül folytatja tevékenységét.

Most következik az eljárási szabályok kidolgozása, a díjak megállapítása, az illetékességi területek kijelölése, a három választott bíróság összeolvadásával összefüggő jogi ügyek lebonyolítása, és a választott bírák, illetve a hét tagú elnökség kiválasztása - tette hozzá Parragh.

A kamara három elnökségi tagot delegálni az elnökkel együtt, és például a megszűnő választott bíróságokat működtető intézmények is bekerülnek egy-egy taggal a testületbe - mondta az MKIK elnöke az MTI-nek. Reményei szerint az MKIK mellett működő kibővített választott bíróságtól az várható el, hogy felgyorsuljon a döntéshozatal, illetve az utóbbi években a választott bíróság egészére jellemző ügyszámcsökkenés megforduljon. (Nagy ötlettel állt elő Parragh.)

Sárközy Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara üzleti jog tanszékének jogászprofesszora előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az MKIK melletti választott bíróságnak három éven belül legalább nullszaldósnak, de inkább nyereségesnek kell lennie.

A volt igazságügyminiszter-helyettes elmondta, nem tartja helyes döntésnek, hogy a választott bírák listájára a törvény szerint a 70 éven felüli szakemberek nem kerülhetnek fel.