Elloptak két nagy értékű művet a debreceni MODEM raktárából, az intézmény múlt héten az ügyben ismeretlen tettes ellen büntető-feljelentést tett.

Az Antal-Lusztig-gyűjtemény két kiemelkedő darabja tűnt el, az egyik Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása, amelyet a MODEM-ben nyolc évvel ezelőtt 80 milliós értékben vettek át letétbe a debreceni önkormányzattal kötött szerződés alapján. A másik ellopott mű pedig Nemes Lampérth József tusrajza Táj dombokkal címmel, ennek értéke a letétbe adáskor 25 millió forint volt.

A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter debreceni műgyűjtő a Népszabadságnak azt mondta: nem tudni, hogy a műveket mikor és milyen körülmények között lopták el, s érthetetlen, hogy az ipari kamerákkal megfigyelt és biztonsági őrökkel felügyelt létesítményben miért nem vették észre hamarabb a bűncselekményt. A MODEM-et egyébként a volt megyei rendőrfőkapitány, Sutka Sándor cége, a Pannon Guard őrzi.

További részkletek a nol.hu-n.