Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dolgozó nappali munkarendű hallgatók fele alkalmi, határozott idejű munkát végez, míg a levelezőn és távoktatásban tanuló társaik 90 százalékban teljes állásban helyezkednek el - derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) által végzett kutatásból, amelyben közel ezer hallgató vett részt. A 941 hallgató bevonásával folytatott széleskörű kutatást a Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében, hogy feltérképezze a hallgatók munkavállalási szokásait, lehetőségeiket. A BGF felmérése szerint a hallgatók 39 százaléka dolgozik tanulmányai alatt, egyrészt pénzkereseti forráshoz jutva, másrészt gyakorlati tapasztalatot szerezve a diákévek alatt. A munkát vállalók nagyobb része állandó jellegű, határozatlan időtartamú munkaszerződéssel rendelkezik (43 százalék), de közel ugyanilyen arányban vannak jelen azok a BGF-es hallgatók is, akik diákmunka vagy gyakornoki munka keretében dolgoznak (36 százalék).

A kutatásból az is kiderült, a nappali munkarendű hallgatók mintegy egyharmada vállal munkát a tanulás mellett, míg a levelező és távoktatásos képzési rendben részt vevők közel 90 százaléka dolgozik. Bár a nappali hallgatók esetében gyakoribb az alkalmi, vagy határozott időtartamra szóló munkavállalás (52 százalék), több mint egyötödük helyezkedik el teljes állásban már a felsőoktatási tanulmányok alatt. A levelező és távoktatásos munkarendben tanuló hallgatóknál ez az arány jóval magasabb, 90 százalék feletti.

Nagymértékben befolyásolja a munkavállalást az is, hogy a hallgatóknak fizetniük kell-e a tanulmányaikért: az önköltséges finanszírozási rendben tanulók közül ugyanis 56 százalék dolgozik tanulmányai mellett, míg az állami ösztöndíjas képzési rend esetén ez az arány 31 százalék. Azok, akik önköltséget fizetnek tanulmányaikért, nagyobb eséllyel helyezkednek el főállásban (68 százalék), míg az állami finanszírozású helyeken tanulók között népszerűbb a diák- vagy gyakornoki munka (52 százalék).

A munkavállalási hajlandóság és a munkavégzés jellege erős összefüggést mutat a hallgatók életkorával: minél idősebb a hallgató, annál nagyobb hangsúlyt kap az állandó jellegű, határozatlan idejű munkaviszony, míg ezzel párhuzamosan a diákmunka egyre kisebb szerephez jut. A hallgatók többsége a saját szakterületén (17 százalék) vagy ahhoz közeli területen (50 százalék  vállal munkát; az egyéb területeken többnyire alkalmi jellegű munkákat végeznek.