BUX
38520

Pintér: ebben a ciklusban lesz rendőri életpályamodell

Ebben a ciklusban lesz rendőri életpályamodell - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén miniszterjelölti meghallgatásán szerdán.

Inforádió, 2014. június 4. szerda, 19:50

Pintér Sándor közölte: az életpályamodellel óriási adósságot kell törleszteni. A rendészeti területen dolgozók saját lakáshoz jutását biztosító, önerő nélküli hitelkonstrukció mellett életbiztosítási rendszer bevezetéséről, továbbá illetményfejlesztésről beszélt.

A miniszter a tárcához tartozó legnagyobb területről, az önkormányzatokról azt mondta: az elmúlt ciklusban az önkormányzati törvény megalkotásával sikerült megszüntetni azokat a körülményeket, amelyek akadályozták az önkormányzatiság fejlődését, az adósságállomány átvállalásával pedig újabb fejlődési lehetőséget kaptak az önkormányzatok. Véleménye szerint ahhoz, hogy az önkormányzatok ne adósodjanak el újra, egységes állami adatbázis alapján meg kell vizsgálni az önkormányzatok költségvetését, költéseit, lekötéseit. Pintér Sándor úgy fogalmazott: szükségesnek és indokoltnak tartja egy költségvetési informatikai rendszer kiépítését, amely "gátját jelentené" az eladósodásnak, ugyanakkor a kormányzatnak is segítene abban, hogy lássa, mely területeken szükséges újabb támogatást adni az önkormányzatoknak. Mindez szerinte az előző ciklusban bevezetett feladatfinanszírozási rendszer megszilárdításához vezethet.

A közfoglalkoztatás folytatásáról azt mondta: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a piac által fel nem vett munkaképes munkaerőt is foglalkoztassák, és célként fogalmazta meg, hogy a ciklus végére elérjék a teljes foglalkoztatást.

A vízügyről szólva az európai uniós normáknak megfelelést, a szükségtelen víz elvezetését, aszályos időszakokra vízbázis biztosítását jelölte meg feladatként. A Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatalról szólva az előző ciklusból a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést emelte ki, valamint azt, hogy az illegális bevándorlás visszaszorítására Szerbiával és Ukrajnával szeretne együttműködést kialakítani. Külön említette a közigazgatási informatika fejlesztését, az elektronikus aláírás kidolgozását és elterjesztését.

A rendőrségről szólva az életpályamodell mellett kiemelte, hogy tavaly csökkent a bűncselekmények száma, és nőtt a rendőrség eredményessége. Kitért a szervezetirányítási rendszer átalakítására és a 112-es hívószám fejlesztésére, továbbá a tehetséggondozásra is.

Szólt a katasztrófavédelem szervezetének bővítéséről, megemlítve a járási székhelyeken létesített tűzoltóőrsöket.

A büntetés-végrehajtással (bv) kapcsolatban azt emelte ki, hogy a munkaképes foglalkoztatottak 75 százaléka dolgozik, de szeretnék elérni, hogy teljes foglalkoztatás legyen, miként azt is, hogy a jelenleg mintegy 70 százalékban önellátó bv-intézetek is teljes mértékben önellátóak legyenek. Új börtön építéséről, egyénre szabott végrehajtási modellek kidolgozásáról, valamint a börtönökből kikerültek számára közfoglalkoztatás biztosításáról is beszélt.

A Nemzeti Védelmi Szolgálatról szólva előrevetítette: a teljes korrupcióellenes küzdelem a tárcához kerül. A Terrorelhárítási Központról (TEK) azt mondta: a szervezet célja az, hogy a Magyarország ellen irányuló terrorcselekmények előkészületeit felismerve megfelelő ellenlépéseket tegyen, továbbá műveleti osztálya segítse a társhatóságokat. A TEK tevékenységét továbbra is nélkülözhetetlennek nevezte.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat esetében elsősorban informatikai fejlesztésről beszélt.

Harangozó Tamás, a rendészeti bizottság MSZP-s tagja bírálta a jelöltet, mert véleménye szerint az előző ciklusban nem kezdődött meg a rendőrség valódi modernizálása, a miniszter által említett javuló rendőrségi statisztika pedig nem valós folyamatokra mutat, csak a szabálysértési értékhatár megemelése adja a kedvezőbb képet. Pintér Sándor múlt évi értékelőjére utalva megkérdezte, hogy a miniszter szerint tényleg rend van-e vagy ez "csak kampányszlogen" volt.

Pintér Sándor úgy válaszolt: több közvélemény-kutató cég a megbecsültséget vizsgálva arra jutott, hogy a rendőrség a leginkább megbecsült három intézmény között szerepel. Megismételte, hogy Magyarországon rend van, és ennek a társadalmi rendnek az érvényesítésében a Belügyminisztériumnak is szerepe van. Szólt arról is, hogy mindent lehet egy kicsit jobban csinálni, és ő maga is erre törekszik a következő négy évben.

Vadai Ágnes, a rendészeti bizottság független tagja, a Demokratikus Koalíció politikusa egyebek mellett azt firtatta, hogy "megszabadul-e Bakondi Györgytől" Pintér Sándor, aki a kérdést azzal hárította el, hogy személyi kérdésekről előbb minden esetben az érintettekkel beszél. Hozzátette ugyanakkor, hogy elégedett a katasztrófavédelmi főigazgató munkájával.

Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja egyebek mellett az állambiztonsági múlt feltárását, a mágnesszalagok tartalmának nyilvánosságra hozatalát firtatta. A jelölt erre azt mondta: tart a tekercsek titkosított adattartalmának feldolgozása, meg kell ismerni a tartalmukat, és annak alapján lehet majd dönteni a nyilvánosságra hozatalról, enélkül "sötétbe való ugrás lenne ebben bármit is mondani".

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a halálbüntetésről kérdezte Pintér Sándort, aki azt mondta erre: a büntetés óriási veszélye, hogy ha téved a hatóság, a korrigálásra nincs esély.

A honvédelmi és rendészeti bizottság hat igennel és egy ellenszavazattal, a nemzetbiztonsági bizottság pedig négy igennek - egy nem és egy tartózkodás mellett - támogatta Pintér Sándor kinevezését.