Mivel az MNB növekedési hitelprogram (nhp) második szakasza keretében az igénybevétel április folyamán átlépte a 100 miliárd forintot, a bank - a terméktájékoztatóban foglaltaknak megfelelően - ezentúl minden hónap első keddjén rövid elemzést tesz közzé a program addigi kihasználtságáról és a hitelek legfontosabb statisztikai jellemzőiről. Az első adatközlés alapján április 30-ig a programban résztvevő hitelintézetek már csaknem 126 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a jegybanknak, ami 4 188 ügylethez és 3 384 vállalkozáshoz kapcsolódik. Ebből a hitelintézetek idáig 98,3 milliárd Ft-ot folyósítottak a programban résztvevő kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - derül ki az összesítésből.

A leszerződött összeg mintegy 98 százaléka új hitel (az nhp2 keretében a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet). Ezen belül az új beruházási hitelek - és az új lízingügyletek - (első pillér) részesedése 60 százalék, az új forgóeszközhiteleké 27 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 13 százalék. A második pillérben (forint- és devizahitel-kiváltás) a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 82 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 18 százalék; a második pillérben folyósított hitelek 61 százaléka forinthitelek kiváltását, míg 39 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta. Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos hitelmérete 24 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 58 millió, míg az EU-s hiteleké 38 millió forint.

Az nhp2 keretében nyújtott hitelek adatai
Megnevezés
I. pillérII. pillér

Új beruházásiÚj forgóeszközEU-sBeruházásiForgóeszköz
Szerződéses összeg (milliárd Ft)73,733,815,91,90,4
Átlagos hitelméret (millió Ft)23,657,837,939,346,6
Szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamidő (év)7,00,91,77,80,9
Forrás: MNB

Az első pillérben az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 7 év, az új forgóeszközhiteleké 11 hónap, az EU-s hitelek esetében pedig 1,7 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 7,8 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 11 hónap.

Az eddigi adatok alapján a nagybankok csaknem fele-fele arányban nyújtanak új beruházási és forgóeszközhiteleket, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek mintegy 80 százaléka új beruházási hitel. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok és a takarékszövetkezetek foglalkoznak a programban.

Az I. pillérben nyújtott hitelek cél és bankcsoport szerinti megoszlása
Kép: Forrás: MNB

Vállalatméret szerint tekintve megállapítható, hogy a mikrovállalkozások hitelfelvétele 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kkv-knál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Az I. pillérben nyújtott hitelek cél és vállalatméret szerinti megoszlás
Kép: Forrás: MNB

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem, javítás ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek mintegy háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul.

Hitelek ágazati eloszlása (egyéni vállalkozók nélkül)
Kép: Forás: MNB

A regionális eloszlás ennél kiegyensúlyozottabb: az eddig leszerződött összeg 25 százaléka jutott a fővárosra és Pest megyére, 19 százaléka az Észak-Alföldre, 16 százaléka a Dél-Alföldre, 12 százaléka a Dél-Dunántúlra, 10-10 százaléka a Nyugat-Dunántúlra és a Közép-Dunántúlra, valamint 8 százaléka Észak-Magyarországra.