Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A MÁV indoklása szerint június 18-tól azért szüntették meg a Békéscsabáról induló napi négy belföldi Intercity-vonatpárt, mert kevés utas váltotta meg rájuk a jegyet. Ezzel a döntéssel Békéscsaba lett az első olyan magyar megyeszékhely, ahol ezt a szolgáltatást eltörölték.

Több utas úgy fogalmazott: mióta megszűnt az Intercity, gyűrötten, izzadtan érnek oda budapesti tárgyalásokra. Békés olyan szempontból is egyedülálló megye az országban, hogy nincs autópálya, a 44-es főút gyorsforgalmivá alakítását 25 éve ígérgetik, de sohasem valósul meg. Az út túlzsúfolt, lassú és életveszélyes; minden útba eső falun keresztülmegy, tele van sebességkorlátozással és lassú járművekkel - olvasható a lapban.

Nemrég újították fel a Szolnok-Békéscsaba közti vasúti pályaszakaszt és a békéscsabai vasútállomást. A beruházás költségét a pályázati kiírás során még csak 23,5 milliárd forintra becsülte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt., ám az akkor még a Közgépet is magába foglaló kivitelező konzorcium végül 35 milliárd forintot vett fel érte.

A MÁV szerint továbbra is rendelkezésre áll négy nemzetközi járaton az Intercity-szolgáltatás. A békéscsabaiak szerint azonban, mivel azok a vonatok nem Magyarországról indulnak, rendszeresek rajtuk a késések, ezért kiszámíthatatlan, hogy mikor érik el úti céljukat.