A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának (QA) adatai alapján a Quaestor kötvény károsultakat átlagosan 5,4 millió forint illeti meg, aminek több mint a felét, fejenként átlagosan 2,8 millió forintot fizet ki a Beva a kártalanítás mostani szakaszában.

A Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvény szerint a kötvények kárrendezése során a Bevát érintő rész kifizetése július 13-án indult el.

A mostani szakaszban a Beva a 2001. évi tőkepiaci törvény figyelembevételével a hiányzó kötvények miatt keletkezett pénzköveteléseket téríti meg.

A Beva a QA útján közel 32 000 ügyfélnek összesen 88 milliárd forintot fizet ki. A Beva-kártalanítás mértéke egymillió forintig száz százalék, egymillió forint felett az afölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget ügyfelenként, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása kezdő időpontjában érvényes MNB devizaárfolyamon átszámítva mintegy 6 millió forintot jelent.

A QA személyre szóló, részletes levélben értesíti a befektetőket a benyújtott és elbírált igényük után járó kárrendezés és Beva-kártalanítás összegéről, a kárrendezés számításának módjáról és a jelen szakaszban a Beva által kifizetendő összegről.

A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja a http://www.quaestor-karrendezes.bva.hu/ oldalon a továbbiakban is közzétesz minden szükséges információt.