Az MTA testülete azt javasolta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hívja fel a területért felelős államigazgatási szervek és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) figyelmét a gazdaságtudományi képzést érintő ellentmondásos folyamatra, amit az MNB és alapítványai kiterjedő tevékenysége okozott és eredményezhet - olvasható a december 10-i dátumú, de az MTA honlapján csak ma nyilvánosságra hozott állásfoglalásban.

Az MNB reakciójában úgy fogalmazott, hogy a bizottság elnökhelyettese az a Mihályi Péter, aki maga is - hároméves, közös tudományos célokat tartalmazó stratégiai megállapodás keretén belül - részt vesz az MNB oktatási programjában, az általa főszerkesztett Acta Oeconomica kiadvány ugyanis évente 5 millió forintos támogatást kap a jegybanktól közgazdaság-tudományi kiadványok megjelenítésére.

A bizottság további tagja az a Bokros Lajos, akinek politikai elfogultsága számos korábbi megnyilatkozásában tetten érhető volt, legutóbb a Financial Times véleményrovatában nevezte káros lépésnek azt, hogy 11 év után újra nemzeti tulajdonba került a Budapesti Értéktőzsde. Szintén tagja a testületnek Király Júlia, aki visszatérően bírálja a jegybankot, többek között kockázatosnak és aggályosnak értékelte a növekedési hitelprogramot - fogalmazott volt alelnökéről az MNB.

A jegybanki közlemény szerint - az MTA-bizottsági állásfoglalásban megfogalmazottakkal ellentétben - az MNB és alapítványai átláthatóan működnek, az oktatási programjak nem sértik a tudományos szabadság alapelvét.

A gazdaságpolitikai célok megvalósulásának támogatását az MNB az oktatás, elsősorban a felsőoktatás, a közgazdászképzés és pénzügyi oktatás rendszerének megújításában és fejlesztésében, a tudományos tevékenység, a pénzügyi ismeretterjesztés támogatásában látja. Az MNB ennek érdekében indította el oktatási programjait a felelős gazdálkodással elért nyeresége terhére, tehát nem adófizetői pénzből - hangzik a Szabadság téri magyarázat.