A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A törvényjavaslat legfontosabb eleme az Országos Hulladékkezelési Ügynökség Nonprofit Kft. felállítása, amely százszázalékos állami tulajdonban levő koordináló szervezetként intézi majd a kibocsátott csomagolások és hulladékká vált fogyasztási cikkek visszagyűjtését, illetve újrahasznosítását. Ezzel lényegében megszünteti a jelenleg többszereplős koordináló szervezeti és licencdíjas rendszert, s ezzel megfojt például olyan vállalkozásokat, mint a legnagyobb ÖKO Pannon Kht.
Az állami szervezetnek szeptember 15-ig kell felállnia, majd szeptember 30-ig ki kell írnia a hulladékkezelési, -hasznosítási szolgáltatásokra vonatkozó pályázatait, amit november 30-ig el kell bírálnia és ki kell hirdetnie. December közepére élő szerződéseket kell felmutatnia a 2012-re vonatkozó hulladékkezelésről.
Az új szabály alapjaiban módosítja a jelenlegi termékdíj-szabályozást, amelynek egyik legfőbb baja a kormányzat szerint, hogy a túlzott fizetési mentesség következtében mindössze 20-25 milliárd forint folyt be az államkasszába a majd százmilliárd forint elvárható összegtől. A javaslatból egyelőre nem derül ki, hogy az új szabályok a kisebb vagy a nagyobb bevételt eredményezik.
A másik probléma a túlzott adminisztráció volt, ezt a jogszabály ugyancsak minimálisra csökkenti, sőt a kis- és közepes vállalkozásoknál megteremti az átalányfizetési lehetőséget − olyanoknál, amelyek kismértékű termékdíjköteles csomagolást bocsátanak ki. Ezzel például láthatóvá teszik az eddig megfoghatatlan kibocsátókat is.
Az adminisztráció csökkentése nagyjából tízmilliárd forint ágazati megtakarítást jelenthet − mondta lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Úgy véli, ez a szabályozótervezet egyik legnagyobb előnye. Számításaik szerint más tekintetben szigorú a szabályozó és például a kereskedelmet érintő reklámújságoknál, szatyornál kétszeres, illetve háromszoros termékdíj-fizetési kötelezettség mutatkozik. Vámos szerint nagy kérdés, hogy a törvénytervezet köré épülő végrehajtási rendeletek mennyire ösztönzik majd a kibocsátókat − gyártókat és kereskedőket − az önálló visszagyűjtésre, illetve a gyűjtés megszervezésére.
Műanyag (PET palack) | 56 |
Műanyag (reklámszatyor) | 1300 |
Üveg | 7 |
Társított csomagolás (például felvágottnál) | 150 |
Rétegezett italcsomagolás (italos karton) | 120 |
Fém (sörös-, üdítős doboz) | 286 |
Egyéb anyagok | 296 |
Forrás: törvénytervezet