Gyuricza Csaba elmondta: a korábbi években átlagosan 600 milliárd forint volt a kifizetett támogatások összege. A kistermelők normatív támogatásának kifizetése tavaly december elején kezdődött, amire 50 ezer gazdálkodó jelentkezett. Mintegy 36 ezer vállalkozónak már kifizették a támogatást. A napokban 80 ezer gazdálkodónak indították el az alaptámogatás következő részének, több tízmillió forint előlegnek az átutalását.

A zöldítési támogatás kifizetéséhez szükséges ellenőrzések februárban folytatódnak, 45 ezer gazdálkodónak már kifizették az előleget. Terveik szerint, a június végi határidő előtt, 35 különböző jogcímen már május végére lezárják a kifizetéseket. A hivatal megújította a honlapját, az új felhasználóbarát honlappal kívánják a gazdákat segíteni abban, hogy minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket.