A kormány a múlt héten tette közzé a végleges januári államháztartási adatokat, a tárca ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatóján elhangzott egyszerű kérdésre, miszerint mennyi pénzt költött a kormány a költségvetés eredetileg száz milliárd forintos tartalékából, az NGM helyettes államtitkára nem tudott válaszolni. Ehelyett annyit közölt, hogy a szabályok szerint a százmilliárd forintos tartalékból az első félévben annak negyven százaléka költhető el - s ezt a keretet február 18-áig nem merítették ki. Ez a terelés azért is érdekes, mert a tartalékról az NGM naprakész adatokkal rendelkezik és a határozatok nyilvánosak. 

Az igazság ezzel szemben az, hogy a kormány olyan mélyen nyúlt a költségvetési pénzeszsákba, hogy a következő pár hónapban az előre nem látható kiadásokra elvben csak minimális mértékben maradt fedezet - legalábbis ez derül ki az eddig már nyilvánosságra került kormányhatározatokból. Ugyanis az első két hónapban sikerült 34 milliárdot elkölteni az első félévre engedélyezett 40 milliárd forintból, vagyis a szabályok alapján a következő két hónapra 6 milliárd forint maradt.

Nem lenne pénz a Buda-Cash ügyfeleinek

Nem lenne már elegendő forrása a kormánynak a Buda-Cash-botrányban érintett bankok átmeneti kisegítésére sem. Persze ha egy valóban váratlan katasztrófa érné az országot, a kormány azonnal léphetne, ilyen esetben ugyanis bármilyen pénzhez hozzányúlhatnak, csak utólag kell beszámolni a parlamentnek a költésről. Ezért igazából nincs is sok értelme a külön megcímzett tartalékoknak, hisz az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az inkább a vitatható pénzköltések, pazarlások egyik forrása.

Mire költötték a milliárdokat?

A költségvetés általános tartaléka - amely 2010 óta a "rendkívüli kormányzati intézkedések" címen fut - elvileg az előre nem látható, vagyis rendkívüli  költségvetési kiadások fedezetére szolgálna. Ám mint az látható, az eddig ismert 34 milliárd forintos költésből a legjobb indulattal sem lehet egymilliárdra sem ráfogni, hogy az rendkívüli, váratlan kiadás lenne. Inkább arról van szó, hogy valamely oknál fogva nem tervezték be a 2015-ös költségvetésbe, így aztán beszélni sem kellett róla a törvény parlamenti vitájában.

A legnagyobb tétel a az új állami energetikai vállalkozás a Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. és a hozzá kapcsolódó Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. megalapításhoz szükséges 18 milliárd forintos tőkeszükséglet biztosítása volt. Furcsa, hogy miközben a kormányzat hónapok óta egy új állami közszolgáltató cég alapításán ügyködik (lásd még rezsiharc), az ehhez szükséges tőkét "elfelejtették" biztosítani a költségvetésben.

Semmi rendkívüli, csak a slendrián költségvetési tervezés

De a többi tétel sem tűnik igazán rendkívüli kiadásnak. Félmilliárdot kapott például a főváros az Állatkertben található Mesepark-projektre. Ennél némileg fontosabbnak tűnik a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtása annak ellenére, hogy a költségvetésben eredetileg 84 milliót szántak a képviselők - erre adott februárban a kormány még tizenhétszer ennyit, 1,4 milliárdot.

A kulturális kormányzat évek óta dédelgeti  a Liget Budapest projektet - a tervek szerint bő száz milliárd forintból épül új múzeumi negyed a Városligetben, kiegészítve a Szépművészeti Múzeum-Műcsarnok-párost. Talán mondani sem kell, hogy erre az óriási pénznyelőre a 2015-ös büdzsében szintén nem tervezett érdemi forrásokat kormány, leszámítva azt a 8,8 millió forintot, ami három alkalmazott bérét fedezi szűkösen. ÍMost csak a tervezésre 2,2 milliárdot kanyarítottak ki a tartalékból. Természetesen a számtalan sportprojekt is felmerült a semmiből, amire pénzt kellett adni, de 500 millió jutott a tartalékból a reformáció emlékévének eseményeire is - ami szintén nem tűnik tipikus rendkívüli, előre nem látható eseménynek.

A kormány már a Buda-Cash-ügy ismertében döntött a héten újabb milliárdok kifizetésről. Most épp Andy Vajna örülhet, hisz az általa felügyelt Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. kap 3,96 milliárd forintos költségvetési támogatást a tartalékból ahelyett, hogy ezt a két hónapja elfogadott költségvetésbe beállították volna. Szintén kapott 1,3 milliárdot az Országos Atomenergiai Hivatal: úgy látszik, a kormányt meglepetésként érte, hogy az általa favorizált Paks II.-projekt kapcsán a felügyelő szervezetnél némi fejlesztéseket merülnek fel.  E két döntés után csökkent a tartalék mértéke 66 milliárd forintra - amiből július 1-ig elvileg hatmilliárd forintot költhet a kormány.

Költések a költségvetés tartalékából
DátumMrd FtKifizetés jogcímeMillió Ft
Január 29.18Állami közműszolgáltató alapítása18000
Január 302,45Mesepark-projekt500
Vasútfejlesztés1000
Külképviseletek fejlesztése200
Keleti partnerség - Ukrajna140
Versenysport támogatása519,4
Január 306,411Nemzeti Infokommunikációs Stratégia1401,5
Közgyűjtemények beruházás1580
Liget Budapest2220
Reformáció Emlékév500
Február 11.0,025Veszprémi uszoda25
Február 16.1,71Sporttevékenység támogatása1553
Egyházi célra, a debreceni református oktatás támogatásáraA165
Február 25.5,5Országos Atomenergia Hivatal1256,4
Tavaszi fesztivál, egyéb kulturális támogatások290
Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatása3961,5
Elköltve34,07
Maradvány65,93ebből első félévben felhasználható 6 milliárd
Forrás: határozato, Napi.hu gyűjtés