A tavalyi közel negyedmilliós darabszám után (a gyártók számait összeadva közel 229 ezres adat jön ki, míg az európai autógyártók szövetsége 215 ezerről tud) jövőre bő 400 ezer gépjármű készülhet Magyarországon. Átrendeződik a gyártók erősorrendje is: míg 2012-ben még a legyártott autók túlnyomó többsége, 155 ezer a Suzuki esztergomi üzemében készült, - a fennmaradó mennyiség bő felét a kecskeméti Mercedes, másik felét pedig győri Audi készítette -, addig 2014-ben mindhárom szereplő bő százezres nagyságrendet produkálhat.

A felfutás már az idén megkezdődött, az ipar teljesítményének növekedése gyakorlatilag kizárólag az autószektornak köszönhető: szeptemberben bő 27 százalékkal múlta felül a járműgyártás teljesítménye az egy évvel korábbit, a kilenchavi többlet meghaladta a 15 százalékot.

Emögött elsősorban a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. számai állnak, Kecskeméten 2013-ban több mint százezer autó készülhet el. Némi növekedéssel kalkulál a Magyar Suzuki Zrt. is, Esztergomban idén 160-165 ezer autó gyártásával számolnak a tavalyi 155 ezer után. Az Audi Hungaria Motor Kft. nem közölte idei gyártási terveit, ám az tudható, hogy Győrben az év első kilenc hónapjában 23,1 ezer autót gyártottak az egy évvel korábbi 28,3 ezret követően. (A csökkenést az A3 Cabriolet és az RS3 modellek kifutása magyarázza.) Bár első blikkre nem látszik, itt is elindult a gyártás felpörgése az A3 Sedan bevezetésével: a harmadik negyedévben közel tízezer autó készült el Győrben az egy évvel korábbi hétezer, illetve a második negyedévi hatezer után. Ha e tendencia az utolsó negyedévben is kitart, akkor Magyarországon a három autógyártó üzeméből összesen bő negyedmillió gépkocsi kerülhet ki az idén.

Ebből 2014-ben úgy lehet 400 ezret meghaladó mennyiség, ha az Audi gyakorlatilag teljes egészében képes lesz kihasználni az évi 125 ezer darabosra bővített kapacitását, továbbá megvalósulnak a Mercedes és a Suzuki tervei is. Kecskeméten az ideihez hasonló mennyiség készülhet, míg Esztergomban 170-175 ezres mennyiséggel számolnak. E növekedés alapvetően az új modellnek, az SX4 Crossnak köszönhető, amelyből az első teljes modellévben - ami nem azonos a naptári évvel - 100 ezer darab gyártásával számolnak - tájékoztatta a Napi.hu-t Ruska Viktória, a társaság kommunikációs vezetője.

Ha mindez megvalósul, a hazai járműipar az EU teljes autógyártó kapacitásának mintegy 3 százalékát adhatja majd, továbbá megelőzi majd Olaszország 2012-es teljesítményét, illetve közelebb kerül Csehország 1,2 milliós, illetve Szlovákia 0,9 milliós tavalyi adatához. Az ezer lakosra jutó legyártott autók terén az EU-átlag fölé kerülhet Magyarország, a 2014-re várt 40 körüli érték nagyjából a 2012-es spanyol szintet hozza majd. Összehasonlításul: tavaly Szlovákia vezette ezt a listát, 167-es átlaggal, majd 112-vel Csehország illetve 69-cel Németország következett.