A cég tájékoztatása szerint a sziklatömbök szombati robbantásához 2500 kilogramm robbanóanyagot használtak fel, és ezzel egy 2-3 hétig tartó munkafolyamatot váltottak ki. A robbantás után megkezdődhetnek a támfal- és a csatornaépítési munkálatok.

Emlékeztettek arra, hogy a 8-as főút hajmáskéri csomópontja évek óta kiemelten balesetveszélyes szakasznak számít, ezért Hajmáskér és Sóly között fizikai elválasztással 2x2 forgalmi sávot, valamint külön szintű csomópontot alakítanak ki.

Hozzátették, hogy a munkálatokat 2014 őszén fejezik be, annak nyomán mind a keresztező és a kanyarodó forgalom, mind a gyalogosok számára biztonságossá válik a szakasz.

A csomópont építése 2013. május végén kezdődött meg, jelenleg a bal pálya mellett folynak a befejező munkálatok: a burkolati jelek festése, a szalagkorlát, a padka- és az elválasztósáv építése, a közúti jelzőtáblák kihelyezése. Ez a 2,5 kilométeres szakasz május közepére elkészül, akkor a forgalmat átterelik a bal pályára és nekifognak a jobb pályarész kivitelezéséhez.

Közölték azt is, hogy a NIF Zrt. 42 kilométer hosszúságban korszerűsíti a 8-as főutat. A fejlesztés befejeztével 2016 második félévére kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá válik a Székesfehérvár és Herend közötti szakasz, biztonságos, külön szintű csomópontokkal, azon óránkénti 110 kilométeres sebességgel lehet majd közlekedni.

A fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében, a Közlekedés Operatív Program részeként, uniós források segítségével valósul meg.