Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mivel a parlamenti képviselőség főállású munka, s számítani kell a képviselőknek az ülésekre egy külön indítványt is megfogalmaztunk: az országgyűlési törvény egyértelművé tételét fogjuk kezdeményezni még ezen a héten, ebben azt írjuk elő, hogy az országgyűlési képviselő csak egy fizetést vehessen fel - mondta a politikus, aki szerint júniusra ez a törvény megszületik.

Szavai szerint a kormánypárt továbbra is képviseli a rezsicsökkentés folytatását, a családok támogatásának bővítését, a nyugdíjak megvédését. A devizahitelek is fontos helyen szerepelnek, s szeretnék végleg kivezetni, de először a parlament azzal foglalkozik majd, hogy a kilakoltatási moratóriumot meghosszabbítsa. Továbbá sürgetni fogják a Kúriát, hogy minél előbb hozza meg a saját döntését, s amint ez megszületik, akkor a parlament azonnal foglalkozik a devizahitelek kérdésével.

A miniszterelnök szombatra tervezett megválasztása után beterjesztik az új kormányzati struktúrára vonatkozó törvényjavaslat, ezt az Országgyűlésnek el kell fogadnia, majd miután elfogadta a miniszterelnök, javaslatot tesz a miniszterek személyére, a kormány a miniszterek eskütételével alakul meg - mondta Rogán, aki szerint ez június elejére várható. (A választások előtt még elképzelhetőnek tartotta a május végi indulást is. - a szerk.)