Rogán: nincs magyar politikus kitiltva az USA-ból

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom.
MTI, 2014. október 27. hétfő, 17:09

Rogán Antal hétfőn a Parlamentben újságíróknak elmondta: a nap folyamán találkozott André Goodfrienddel, akitől mint az V. kerület eddigi polgármestere búcsúzott el, megköszönte az elmúlt évek együttműködését a nagykövetséggel - amelynek épülete az V. kerületben van -, és az ügyvivő figyelmébe ajánlotta utódját, a kerület új vezetőjét, Szentgyörgyvölgyi Pétert.

A találkozón szóba került a beutazási tilalom ügye is. "Amennyire én tudom, és ezt számomra az ügyvivő úr a mai napon is megerősítette, hogy ugyan személyekről nem beszélhet, de politikusokról, ebben az értelemben politikai szereplőkről, kormánytagokról nincsen szó" - mondta Rogán Antal.

A politikustól megkérdezték, hogy ha a képviselőcsoport egyik tagját kitiltanák az Egyesült Államokból, elvárná-e, hogy az érintett beszámoljon neki erről. A frakcióvezető erre azt válaszolta: célszerű lenne, ha ezt megtenné, de nem tud ilyenről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

unortodox, 2014.10.28 11:01

@Tomi31: a pl. NAV-osokat adócsalásért kitiltanak, vagy politikusokat..


..bizonyítékok ,feljelentések ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tomi31, 2014.10.28 10:34

@unortodox: ..ennyi ...kár a gittet rágni ...hagyjuk meg azt Nemecsekéknek ,és a Gittegyletnek ..


********************************************************************

Tehát szerinted ez nem komoly dolog, ha pl. NAV-osokat adócsalásért kitiltanak, vagy politikusokat.. ha baloldal lenne hatalmon már hőzőngenél.. de ha jobboldal, akkor kár erről beszélni?? Gusztustalan viselkedés.. részrehajló akár csak az orosz politika..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unortodox, 2014.10.27 17:15

..ennyi ...kár a gittet rágni ...hagyjuk meg azt Nemecsekéknek ,és a Gittegyletnek ..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html