Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jóval nagyobb tartalékokkal vág neki a 2015-ös költségvetésnek a kormány, mint azt kommunikálták, ugyanis a százmilliárd forintos általános és a 60 milliárdos "országvédelmi" tartalékon túl további 172,8 milliárdos céltartalékot is képeztek. A büdzsé tervezete szerint 51,7 milliárdos tartalék szolgál a közszférában dolgozók bérkompenzációjára - vagyis az alacsony bérek kiegészítésére, de további  61,2 milliárdok különítettek el "különféle kifizetésekre" - ebből fizethetik a közintézményektől és az önkormányzatoktól elbocsájtott dolgozók végkielégítését, a fegyveres dolgozók év közepére tervezett 30 százalékos béremelését, illetve a pedagógus bérfejlesztéseket.

További 60 milliárd forintból a költségvetési intézmények felhalmozott kiadásait csökkentenék. A Magyar Államkincstár adatai szerint a közintézmények lejárt tartozása szeptember végén meghaladta a 110 milliárd forintot. Gyakorlatilag nincs olyan minisztérium, amelynek valamelyik intézménye ne tartozna szállítóinak - ideértve a költségvetési bevételek behajtásáért felelős Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) is.

Ennek ellenére a 60 milliárdos konszolidáció példátlan - igaz, arra sem volt példa az elmúlt évtizedekben, hogy a közintézmények százmilliárd forintot meghaladó számláikat ne fizessék ki a cégeknek. Nem csak a közintézmények de a MÁV Zrt. is átesik egy kisebb konszolidáción: a folyó támogatások mellett az államvasutak hiteleiből 23,4 milliárd forintot vállal át az állam - ez beismerése az elmúlt évek alulfinanszírozásnak. A vasúti közlekedés támogatására csak 2015-ben, a konszolidáción felül 239,4 milliárd forintot szán a kormány az adófizetők pénzéből - beruházások nélkül.

Tőke kell az MVM-nek és az Eximbanknak

De nem csak a veszteséges MÁV, hanem az elvben nyereséges állami energiamamut Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. is tőkeinjekcióra szorul. Az MVM Zrt. idén 10,1 milliárd forint osztalékot fizetett, ezzel szemben idén decemberben várhatóan 41 milliárd forintos tőkeemelésre kerül sor a cégnél a Főgáz Zrt. részvényeinek megvásárlása miatt, amit a 2015-ös költségvetésben újabb 50 milliárdos adófizetői tőkeemelés követ. A kormány rezsiharcának egy fontos végrehajtója az MVM - ennek költségeit kell fedezni, ám a jövő évi büdzsé indoklása egy szóval sem említi, mire fordíthatja a cég az 50 milliárdot. A korábbi kormányzati nyilatkozatok alapján nem kizárt, hogy a Főgáz után újabb energiaszolgáltatót kívánnak felvásárolni. A paksi atomerőmű bővítési projektje elkerült az MVM-től, így az új reaktorok építésére szánt 28,2 milliárd forint nem folyik keresztül az MVM-en, az ettől független költségvetési kiadás.

Az MVM nem az egyetlen állami cég amely újabb tőkejuttatásra számíthat, a tervek szerint a Magyar Export-Import Bank Zrt.-ben (Eximbank) 18 milliárdos tőkeemelésre kerülhet sor 2015-ben, emellett 23 milliárd forint támogatást is kap "kamatkiegyenlítésre", vagyis a bank összesen 41 milliárdba kerül az adófizetőknek. Az Eximbankon keresztül támogatja a kormány a cégek exporttevékenységét - a "kamatkiegyenlítés" nem mást jelent, mint ezen a hitelezésem elszenvedett veszteség kompenzálását.

Konzultáció, kommunikáció, Forma-1

Nem található viszont a költségvetésben utalás szinten sem a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, amely évi mintegy 40 milliárd forintos állami hirdetés elosztását felügyeli (a hivatalt a Miniszterelnökség felügyeli). Szintén nem számol a költségvetés a Red Bull Air Race magyarországi futamának költségeivel - pedig erről kormányhatározat is rendelkezik. Megtalálható viszont a mogyoródi Forma-1 futam megrendezésnek költsége, erre jövőre már 9,5 milliárd forintot terveznek - ez tízszerese például a kormány tornaterem-építési programjának, ugyanis erre 900 millió forintot szánnak.

Aprópénz, de érdemes megemlíteni, hogy a kormányfői protokollköltség 500 milliós kerettel indul - igaz, idén ennek a többszörösét költötték el a költségvetési tartalékból. Nemzeti konzultáció is lesz 2015-ben - Orbán Viktor bejelentése szerint az internetadóról várhatóan lesz konzultáció -, erre 600 millió forintot különítette el az 1,1 milliárdos kormányzati kommunikációs kiadások mellett.