Rossz évek várnak a magyar nyugdíjasokra - itt a figyelmeztetés

A kormány idén kiegészítő nyugdíjemeléssel, nyugdíjprémiummal és egyszeri 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal keresi az időskorú választók "kegyét". Közben folyamatosan elmondják, hogy nem csak megőrizték a nyugdíjak értékét, hanem növelni is tudták az elmúlt években. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a magyar nyugdíjak növekedése mennyire egyedülálló az EU keleti felén.
Domokos László, 2017. november 22. szerda, 08:53

A nyugdíjemelést vizsgálva két számot érdemes figyelembe venni. Az egyik az évenkénti emelés mértéke, amely a gazdasági válság óta 33 százalék volt. Azaz, aki akkor már öregségi nyugdíjas volt, annak a nyugdíja mintegy harmadával emelkedett. A másik adat az átlagnyugdíjak alakulása és növekedése. Ez - szintén 2008-hoz viszonyítva - 42 százalékos növekedést mutat. A két szám közötti különbség abból adódik, hogy az induló nyugdíjak az elmúlt években növekedtek, és az időközben meghaltak nyugdíja az alacsonyabb sávba tartozott - írták a Policy Agenda elemzői.

Az átlagbérek változása 2008 és 2016 között szinte megegyezett az átlagnyugdíjak emelkedésével, csak annak időbelisége tért el. Míg 2014-ig a nettó átlagbér elmaradásban volt a nyugdíjaktól, addig az utolsó két teljes évben már jóval meghaladta annak növekedését. A probléma és a felháborodás a következő években lesz egyre nagyobb, mivel az átlagbérek idei két számjegyű növekedése, és a 2018-ra várható szintén jelentős béremelkedés miatt a nyugdíjak elmaradnak a bérek emelkedésétől.

Mi a helyzet külföldön?

A környező országokkal, és a V4-eknél szépen nőttek az átlagnyugdíjak. Magyarországnál csak Románia és Lengyelország tudott jobban teljesíteni. Reálértéken nézve 2008 és 2016 között a reálemelkedés 20 százalék volt, és ez azonban már elmarad Romániától, Lengyelországtól és Szlovákiától is. Egyedül Csehországot és egy kicsivel Horvátországot előzzük meg a visegrádi államok közül.

Öregségi nyugdíjak változása (2008-2016, %)
OrszágSaját valutábanEuróbanReálértéken
Románia166136140
Magyarország142115120
Csehország119110107
Lengyelország147118132
Szlovákia133133123
Horvátország127122116
Forrás: Policy Agenda

Euróba számolva az látszik, hogy a V4-ek elszakadtak a másik két EU-s tagállamtól. Ugyanakkor a magyar nyugdíjak értéke egyre inkább lemarad a közvetlen versenytársainktól (ebben főképpen az árfolyam gyengülése játszik szerepet).

Összességében tehát nem igaz az az állítás, hogy a gazdasági válság után kiugróan jól járnának a magyar nyugdíjasok a környező országokhoz képest. Sem a nyugdíjak értéke, sem a növekedési üteme nem a legnagyobb a régióban. Ugyanakkor "hozzászoktatta" a magyar kormány a nyugdíjasokat, hogy az átlagbérek emelkedése és a nyugdíjak növekedése "kéz a kézben" járnak. Ezzel szemben 2017 és 2018 arról fog szólni, hogy a két összeg emelkedésének üteme a bérek javára tér majd el. Miközben 2008-ban az átlagnyugdíj 72 százaléka volt az átlagbérnek, 2014-re ez 76 százalékra nőtt. A Policy Agenda elemzői várakozása szerint a különbség 2018-ra 61 százalékos szintre csökkenhet.

Címlapkép forrása: Unsplash.com.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2017.11.23 12:21

...és ezt pontosan tudja a Fidesz, jobban, mint akárki.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.11.23 12:20

...elképzelhető, hogy itt a "Faust" szindróma jön be, mivel ezek az emberek a rendszerváltáskor rögtön elmehettek nyugdíjba, fogalmuk sincs arról, hogy a gyerekeiknek mit kellett átélnie ebben az országban az elmúlt harminc évben. Nem kötnek, hímeznek, nem tőzsdéznek, hanem üveges szemmel bámulják a tv-t egész nap, tényleg teljesen meghülyültek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.11.23 12:16

....gyakorlatilag a mostani nyugdíjasok gyerekeinek a lába alól kihúzták a szociális hálót, amit odaadnak a szavazóbázisuknak, a nyugdíjasoknak. A mai nyugdíjasok pedig, tisztelet a kivételnek, gonoszak lettek. Azon már nagyon sokat gondolkoztam én is, hogy miért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.11.23 12:13

Az elvett özvegyi nyugdíjakat, munkanélküli segélyeket, rokkantnyugdíjakat adják oda a nyugdíjasoknak, amivel a gyerekeiket elszegényítik. Ne legyen senki se naív, a többit maguknak elteszik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.11.23 12:06

@Alphacharly: Nem azt mondtam, egybites. Azt mondtam, hogy túlzás hogy a kitartottak választanak kormányt a dolgozóknak. Mert ma ez a helyzet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html