Rossz hírek jöttek nyugdíjfronton

Az első negyedév nem sok örömet hozott a pénztáraknak a PSZÁF jelentése szerint. Az önkéntes nyugdíj-, az egészség- és a magánnyugdíjpénztárak taglétszáma egyaránt csökkent.
F. Szabó Emese, 2013. május 26. vasárnap, 09:09

A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A magánpénztárak folytatják lassú vergődésüket, 2013 első negyedévének végére kevesebb mint 68 ezer taggal és 183 milliárd forint vagyonnal rendelkeztek. A vagyon és a taglétszám is a tavaly megindult végelszámolások miatt − a legnagyobb távozó az OTP − csökkent, bár előbbit némiképp kompenzálta, hogy az állampapírok árfolyama emelkedett. Jelenleg tíz pénztár működik, három azonban végelszámolás alatt áll. A kasszák kénytelenek lesznek egyedi adományt kérni tagjaiktól − van, amelyik már meg is tette −, három hónap alatt ugyanis 270 millió forint működési veszteséget szenvedtek el.


Napi Gazdaság, Kummer János

Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma a korábbi ütemben csökkent, ami egy százalék alatti mínuszt jelent, a negyedév végén 1,217 millió főt számláltak. A csökkenés oka, hogy drasztikusan visszaesett az új belépők száma, a válság kezdete óta átlagosan 13,5 ezer fő lépett be a kasszákba negyedévente, a mostani kevesebb mint nyolcezer fő 11 éves mélypontot jelent. A felügyelet szerint az adatok tükrében a piac telítettnek tekinthető. A szektor működési vesztesége a költségek lefaragásának következtében több mint négy százalékkal csökkent. A kezelt vagyon 919 milliárd forintról 937 milliárd forintra nőtt, az állampapírok hozamának első negyedéves esése eredményeként e befektetések felértékelődése emelkedni tudott.

Az egészségpénztárak taglétszáma annak ellenére csökkent 1,041 millióról 1,029 főre, hogy az új belépők száma meghaladta az előző negyedéves szintet. Ezt a 19 ezer főt ugyanakkor szinte teljesen kioltotta az a 12 ezer tag, akiket a tagdíj nemfizetése miatt kellett kizárni. Az előző év első negyedévével nem éri meg összevetni az ideit, mivel a tavalyi adatot befolyásolta a cafeteriaszabályozás átalakítása − akkor 51 ezer új belépője volt a pénztáraknak.

 

Pénztárak adatai* (milliárd forint)

Taglétszám (ezer fő)TagdíjbevételKezelt vagyon
Önkéntes nyugdíjpénztár121718,66937
Magánnyugdíjpénztár67,90,04183
Egészségpénztár10299,5556,8
*2013. első negyedév
Forrás: PSZÁF

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2013.05.26 20:01

@Blama: Az olaszok koplett,új gépekkel felszerelt,piaccal ellátott üzemet vettek meg.
Aztán az olaszok rossz vállalkozásokat csináltak,így a magyar üzemet eladták egy arab milliomosnak,aki megvette a fiának hagy tanuljon a gyerek egy kis vállalatírányítást.Én már ekkor több éve nem itt dolgoztam.
Miért emelt volna az arab???Nem ellensége ő a saját pénzének.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.05.26 19:43

@Zodiakus: ... és a testvéri arab nemzet baráti képviselői sem emelték nemzetköti nívóra a fizetéseket?

Nem értem,...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.05.26 19:42

@Zodiakus: Értem, tehát a gazdagabb, a nagyobb hal "bekapta" a kishalat.

Lenyelte, forgatta egy kicsit, majd jó pénzért eladta.

Ez nem tündérmese, hanem mindennapos történet.

A Radici-t az olaszok alapították nálunk?

Amikor megvették az egészet, már többségi tulajdonosok voltak?

Amikor őket megvétték az arabok, akkor a magyar cég is velük ment, ez természetes.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.05.26 19:36

@Blama: Nem.Megvették az olaszok,majd eladták az araboknak.Ma is létezik a cég.
http://csomagoloanyag.j9.hu/tiszaujvaros/radici-film-hungary-kft/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.05.26 19:24

@Zodiakus: Értem...és? MI történt aztán? Az Ön cége tönkrement, Önt elbocsátották ...és az olaszok?
Mi a történet vége?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html