Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szövetség – Szakmaközi Szervezet (ÉKASZ) szerdai elnökségi ülésén a kereskedők, feldolgozók bevonásával próbáltak megoldást találni arra, hogyan lehetne átmenteni a következő évre a megyei almatermelést. A nemrégiben elkészült termésbecslés szerint ugyanis a megyében – a tavaszi aszály-, majd később komoly vihar- és jégkárokat szenvedett ültetvényeken – csupán 290-295 ezer tonnás termést várnak. A gondot az okozza, hogy a minőségi becslés szerint ennek átlagosan 74 százaléka lesz ipari alma – mondta a Napi érdeklődésére Demendi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke. Az Alma Terméktanács országos becslése szerint 510 ezer tonna almatermés várható az idén a tavalyi 670 ezerrel szemben. Ebből mintegy 300 ezer tonna csak ipari feldolgozásra lesz jó. Ez pedig olyan túlkínálatot jelent, amit mindenképp kezelni kellene valahogyan, mivel nemcsak az ipari hasznosításra szánt alma, de a szezonban értékesített – vagyis nem tárolásra szánt – étkezési minőségű alma árát is lefelé nyomja majd. A környező országokban sehol nem volt a szabolcsihoz hasonló terméskiesés, ezért a termelők nem reménykedhetnek komolyabb áremelkedésben ezen a piacon sem. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a feldolgozók által előzetesen jelzett 4 eurócentes kilónkénti iparialma-felvásárlási ár legfeljebb a szüret költségét fedezi. Változtak a termelőknek kínált fizetési feltételek is, van olyan feldolgozó, amely az átadott áru ellenértékének egy részét csak tavasszal fizetné ki. A tanácskozás résztvevői szerint az idei problémák megoldásához és az ágazat megmentéséhez – mivel ez már sorozatban a harmadik veszteséges év lesz – elengedhetetlen lenne mintegy 3-4 milliárd forintnyi állami támogatás, hosszabb távon pedig a piacszervezés átalakítása is az anomáliák megszüntetése érdekében. A Magosz megyei szervezete szerint kilogrammonként 8 forintos támogatás megmentené meg a kilátástalan helyzetbe került gazdálkodókat – írja az MTI-Eco. Az állam nem avatkozhat be közvetlenül a piaci folyamatokba, de a viták rendezésébe közvetítőként beszállhat – reagált a termelők felvetésére Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára.