"Előkészítettük a román határszakaszon is a kerítésépítés lehetőségét: felmértük a határszakaszt. Most már komoly rutinunk és tapasztalatunk van a határzár kiépítésében, úgyhogy a magyar honvédség és a rendőrség készen áll arra, hogy ha a kormány úgy dönt, és ha az útvonalak abba az irányba tolódnak el, akkor megépítsük a kerítést. Természetesen a kormány még nem hozta meg ezt a döntését, meglátjuk, hogy szükség lesz-e erre vagy sem. De figyeljük a folyamatokat" - közölte a honvédelmi miniszter. Mint elmondta, a kerítés építéséhez az eszközök rendelkezésre állnak.

"A kerítés részben a hódmezővásárhelyi laktanyában rendelkezésre áll, az embereink is megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, és a géppark is rendelkezésre áll arra, hogy ezt a munkát minél gyorsabban el tudjuk végezni" - részletezte Simicskó.

"Gyakorlatilag a Maros vonaláig néhány nap alatt el tudjuk készíteni a kerítést, ha pedig tovább kell menni, akkor ezt is el fogjuk végezni. A terepviszonyoktól függ, hogy egy nap alatt milyen hosszú kerítést lehet felépíteni, de az biztos, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ha ez a feladat ránk hárul, akkor minél gyorsabban és tisztességesen elvégezzük a munkát" - jelentette ki.

"A Maros egy természetes határvédelem. Azt látjuk a horvát-magyar határszakaszon is, hogy - ahol a Dráva olyan folyami szakasza van - ott nem igazán próbálkoznak a migránsok" - fogalmazott.

Természetesen figyelni kell azokat a természeti-földrajzi adottságokat, amelyek nehézzé teszik az illegális migránsok átjutását a határszakaszokon - tette hozzá. Azt minden történelmi korban láthattuk, hogy a természeti akadályok jelentősen segítik a védekezést, úgyhogy erre is figyelünk - jegyezte meg a honvédelmi miniszter.