Egy másfél éven átívelő konferenciasorozat kezdődött el a CEU-n, melynek egyes állomásain a demokrácia jelenlegi állapotáról vitatkoznak a világ vezető társadalomtudósai. Az első konferenciát pénteken az amerikai Francis Fukuyama nyitotta meg - írja az Index.hu -, aki a Történelem vége című esszéjével igazi tudományos botrányhősként debütált, és most már mindenhol a legbefolyásosabb koponyák között tartják számon.

Fukuyama igen szimbolikusnak tartotta azt, hogy a demokrácia válságjelenségeinek pont Budapesten próbálnak utánajárni, méghozzá Orbán Viktor illiberális kihívása miatt. Az amerikai professzort elmondása szerint óriási csalódással tölti el a kormány 2010 óta tartó tevékenysége, mivel amikor 1989-ben James Baker amerikai külügyminiszter stábjában először járt Budapesten, akkor Magyarország még élen járt a liberális/demokratikus átmenetben. A tusványosi beszéd meg egyenesen sokkolta, nem értette, hogyan állhat ki egy uniós tagállam vezetője az uniós alapértékek ellen?

Azonban nemcsak Magyarországon inog a liberális demokrácia, amire a kilencvenes években még olyan optimistán tekintettek, hanem Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is sokan úgy gondolják, hogy komoly válságot él át az egész politikai rendszer. Fukuyama szerint azonban Európa és az Egyesült Államok válsága két különböző alapra vezethető vissza.

Az USA elvileg többségi döntéseken alapuló rendszerében olyan erősen érvényesülnek a vétópontok, hogy az megbénítja a döntéshozatalt. A professzor kimutatta, hogy a republikánusok jobbszárnya (mely még Donald Trump népszerűségi mutatói alapján is az összes választó 8-10 százalékát teheti ki) képes olyan fontos kérdések rendezését blokkolni, mint a fegyvertartás korlátozása, a bevándorlók jogi státuszának rendezése vagy akár a költségvetés. Ráadásul az Egyesült Államok alkotmányos berendezése szabálygyűjteményből szent ikonná vált, ezért fel sem merülhet az, hogy a problémákra a több mint 200 éves intézményrendszer átalakításával válaszoljanak.

Sok európai államban viszont pont ennek a fordítottjával lehet találkozni: eltűnnek a fékek és egyensúlyok, uniós szinten pedig az a baj, hogy az uniós szerződésekkel
rossz helyekre osztották a hatalmat. Miközben az Európai Központi Bank erős jogosítványokkal rendelkezik, addig az Európai Parlamentnek alig van hatalma - és ezt a választók is tudják, ezért is szavaznak be könnyű szívvel annyi szélsőségest.

Fukuyama azonban arra is figyelmeztetett, ne vegyük készpénznek, hogy a liberális demokrácia mint rendszer globális válságba került. Ennek alátámasztására említett pár érvet (a demokráciában rejlő fejlődési potenciállal egy külön CEU-konferencia foglalkozik majd): egyrészt a Freedom House és más intézetek mérései szerint a demokratikus értékek globális szinten továbbra is terjedőben vannak, másrészt az elmúlt egy év súlyos válságai megmutatták, hogy Kína és Oroszország egyáltalán nem stabilabb a nyugati államoknál, nem jelent valódi alternatívát a liberális-demokratikus berendezkedéssel szemben.

John Shattuck, a CEU elnök-rektora megnyitójában kitért a menekültválságra. "Európában két megoldási modell verseng egymással: az illiberális, nacionalista modell, amelyet a magyar kormány is követ, és a liberális, regionális modell, amely az országok közötti együttműködésen alapul. Nagyon sok múlik azon Európa jövője szempontjából, hogy melyik modell fog győzedelmeskedni" - hangoztatta az MTI tudósítása szerint.