A 107,9 milliárd forintból 12 milliárd forint szállítói finanszírozású, döntően uniós projektekhez kapcsolódó tartozás, amely 1,6 milliárdos csökkenést mutat az előző havi adatokhoz képest. Az összes tartozásból a 30 nap alatti 33,4 milliárd forintot, a 30 és 60 nap közötti 21,8 milliárd forintot, a 60 napon túli lejáratú 49,2 milliárd forintot tett ki. Átütemezték 3,5 milliárd forint kifizetését.

Az állammal szemben fennálló tartozás összege 8 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben pedig 0,2 milliárd forint. A szállítók-szolgáltatók ki nem fizetett számlái 99,7 milliárd forintra rúgnak.

Az Államkincstár közlése szerint a tartozásállományból 57,7 milliárd forint, ami az összes tartozás 53,5 százaléka, a 2012-2014. években a központi alrendszerbe átvett, ezt megelőzően önkormányzati, illetve nonprofit és egyéb gazdasági társaságként működő intézményeknél halmozódott fel.

A fejezetenkénti tartozásállományból kiderül, az emberi erőforrás (Emmi) és az igazságügyi tárca kivételével, (ahol csak kis mértékű a növekedés) csaknem az összes tárcánál és intézménynél csökkent a ki nem fizetett számlák összege. Az októberi 82,3 milliárdról 82,3 milliárdra gyarapodó adósságot maga előtt görgető Emmi intézmények közül az elmúlt hónapban kiemelkedően nőtt néhány gyógyító funkciót is ellátó egyetem adóssága. A SOTE-nél ez 2,8 milliárdról 3,4 milliárdra emelkedést, a Szegedi Tudományegyetemen 2,4 milliárdról 2,8 milliárdra való növekedést jelentett.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet tartozása 2,3 milliárd forintról csaknem 3 milliárdra  duzzadt egy hónap alatt. A Pécsi Tudományegyetem viszont 4,5 milliárdról 4,45 milliárdra faragta adósságát. A honvédelmi tárcához tartozó Honvédkórház tartozása ezzel szemben felfelé haladva átlépte a 4 milliárd forintot. (Idén ősszel katasztrofálisan romlott a fizetési hajlandóság, másfél hónapja, mióta kiderült, hogy jövőre 60 milliárdos konszolidációt terveztek a költségvetésbe, a kórházak gyakorlatilag leálltak a beszállítók kifizetésével - mondta lapunknak korábban Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.)