A vasúttársaság szerint a vonatok biztosan nem állnak meg, a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársak átmeneti hiányát minden esetben kezelik.

A fejlesztési tárca rendeletében előírt, három évig érvényes alapvizsgákat a MÁV-nál 74 munkakörben 13 ezer, a MÁV Start Zrt.-nél 63 területen 12 ezer dolgozónak kell letennie. A hivatalos bukási arány 19,12 százalék.

A Népszabadság vasutasok leveleire hivatkozva azt írta: a sikeres vizsgák aránya egyes területeken kirívóan alacsony. A forgalmi szolgálattevőknél megesik, hogy a vizsgázóknak csak 30-40 százaléka éri el a 75 százalékos minimumszintet.

A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit (KTI) Kft. Vasúti Vizsgaközpontjának adatai szerint a vizsgákon, ha nem is mindig elsőre, de végül is a vasutasoknak a 90-95 százaléka megfelel. A Népszabadság úgy tudja: miközben a bukási arány folyamatosan javul, 14,5 ezer vizsgázóból eddig két olyan vasutas volt, akinek a két javító, majd a két soron kívüli vizsga, sőt, a megismételt alapvizsga sem sikerült.