BUX
39279

Spiegel: Orbán hőzöng

A Spiegel Online német hírportál Orbán Viktor kormányfőnek az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány csütörtöki brüsszeli rendezvényén mondott beszédével kapcsolatban közölt írást.

MTI, 2017. január 28. szombat, 13:29

Az Orbán hőzöng Martin Schulz ellen című írásban a szerző, Peter Müller kiemelte, hogy a kormányfő beszédében Európára veszélyes politikusnak nevezte Martin Schulzot, a német szociáldemokraták kancellárjelöltjét, akiről elmondta, hogy tiszteli, mert nagy harcos, de úgy véli, nem értette meg az európai politika három fontos elemét, a vallást, a nemzetet és a piacot, és súlyos helyzetet jelez, hogy egy ilyen ember német kancellár lehet.

A Spiegel Online szerzője a többi között hozzátette, hogy Orbán és Schulz viszonya már régóta feszült. A miniszterelnök beszédével kapcsolatban kiemelte: Orbán Viktor nem mondta meg, miként fér össze "Európa ostorozása" azzal a ténnyel, hogy Magyarország az EU-s támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az pedig teljesen nyitott kérdés, hogy mennyi szövetségest találhat az EU-ról alkotott nézetei érvényesítéséhez, mert számos tagállam készen áll arra, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump jelentette kihívásra szorosabb együttműködéssel válaszoljon.

Azonban "az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Orbánnak az EU jelenlegi helyzetéről adott elemzésében vannak nagyon is megfontolásra méltó részek", mindenekelőtt a gazdasági dinamizmus hiányával kapcsolatban. Viszont furcsának tűnt, és a hallgatóságban kételkedést váltott ki az a kijelentése, miszerint egy olyan nemzet, amely nem tudja újratermeli magát, nem érdemli meg, hogy létezzék.