BUX
38228

Súlyos büntetés - elítéltek egy bírót

Hét év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra, emellett 1 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék szerdán azt a bírót, aki 2008-2009-ben különböző ellenszolgáltatások fejében kivételezett egy felszámoló céggel Nyíregyházán.

MTI, 2014. június 18. szerda, 20:06

A bíróság Kné J. Juditot mellékbüntetésként első fokon 5 évre a jogi foglalkozás gyakorlásától is eltiltotta - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után. A másodrendű vádlott, a felszámoló cég képviselője 5 év börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást kapott. H. Attilának emellett ugyanúgy 1 millió forint pénzmellékbüntetést kell fizetnie, illetve az ítélet értelmében 5 évig nem gyakorolhatja felszámolói hivatását.

A Debreceni Törvényszék Deák Judit vezette büntetőtanácsa a vádirattól eltérően állapította meg a bűncselekmény minősítését. Az elsőrendű vádlottat fontosabb ügyekben intézkedő, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel; folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében találta bűnösnek.

A másodrendű vádlottat szintén folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettében marasztalta el a törvényszék - ismertette a szóvivő megjegyezve, hogy a törvényszék a kedvezőbb megítélés miatt a régi Btk.-t alkalmazta.

Deák Judit tanácselnök indoklásában kifejtette: a vádirati tényállással javarészt egyetért a bíróság, több esetben azonban nem lehetett bizonyítani, hogy a bíró valóban átvette a pénzt. Az egyértelmű, hogy a két vádlott rendszeres munkakapcsolatban állt egymással, H. Attila a bíró lánya által vezetett bt.-től bérelt irodát, de beigazolódott a bíró családjának a másodrendű vádlott által finanszírozott hosszú hétvége is.

Bizonyított tény az is, hogy a másodrendű vádlott rendszeresen, szinte "taxiszolgáltatásként" szállította a bírót, intézte a befektetéseit, valamint az autójával kapcsolatos teendőket. A felszámoló cég bérleti díjával kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a H. Attila által képviselt cég a szerződésben rögzített bérleti díj dupláját fizette ki és nem is a bt. beltagjának, hanem a bírónőnek adta oda a pénzt. Arra is volt példa, hogy az elsőrendű vádlott felszámolásokkal kapcsolatos dokumentumokat vett át a másodrendű vádlottól és azt saját maga vitte be a bíróságra.

Nagyon gyanús lett

A bíró kifejtette: Kné J. Juditnak - a törvényi szabályozás és a kollégiumvezető utasítása alapján - egy 35-40 cégből álló listáról, ABC sorrendben kellett volna kiválasztania azt a felszámoló céget, amelyik az adott ügyben eljár. Ezzel szemben azonban a bíró legfeljebb 5-8 felszámoló céget választott ki, sőt, még saját kollégáit is megpróbálta befolyásolni annak érdekében, hogy ők is a kivételezett cégeket jelöljék ki a felszámolási eljárások lefolytatására.

A bíróság a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által készített titkos információgyűjtés eredményére nem támaszkodhatott, azokat ugyanis ki kellett zárni a törvényes bizonyítékok közül. Többek között azért, mert az NBH nem bűnüldözési céllal folytatta az információszerzést, másrészt az utolsó, 2009. május 1-jei lehallgatást követően csaknem 3 hónappal tettek feljelentést. A vádlottak és a tanúk ugyanakkor több mindent is elismertek a lehallgatási anyag írott változatában lévő beszélgetések közül. Ezeket a vallomásokat viszont bizonyítékként már fel lehetett használni.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védők elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek.

A szabadságvesztés mértéke miatt az ügyész indítványozta a kényszerintézkedést, így a Debreceni Törvényszék az elsőrendű vádlottat előzetes letartóztatásba helyezte, a másodrendű vádlott számára pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.