Szanyi Tibor: a kormány lemaradt a gazdákat segítő uniós segélyről

A magyar kormány egyszerűen lemaradt az orosz embargó miatt kárt szenvedett gazdák megsegítésére biztosított uniós forrásról, ami már el is fogyott - mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Inforádió, 2014. szeptember 27. szombat, 18:41

A képviselő elmondta: Oroszország egy ideje nem engedi be az Európai Unióból származó élelmiszereket és mezőgazdasági termékeket. A felmérések szerint ez például Kelet-Európában a zöldség- és gyümölcs-, ezen belül pedig az almatermelőket érintheti nagyon súlyosan.

Az unió ugyanakkor nagyon gyors intézkedéseket foganatosított, és szeptember elején megnyitott egy 125 millió eurós keretet, amelyből a károsultak részesülhettek - fűzte hozzá. A "gyorssegély", amelyet jelentkezési sorrendben osztottak szét, néhány hét alatt elfogyott, anélkül, hogy a magyar termelők részesültek volna belőle.

Szanyi Tibor megfogalmazása szerint a mezőgazdasági tárca vezetője, Fazekas Sándor miniszter "finoman szólva elaludt", és mire egyáltalán megpróbálta volna összeszedni, hogy kiket érint az orosz embargó, addigra a lehetőség elúszott.

"Ez nemcsak Fazekas Sándor tökéletes alkalmatlanságát jelzi, hanem (...) Orbán Viktorét is, ezért normális, kulturált körülmények között mindkettejüknek sürgősen távozniuk kellene a közéletből egy ilyen elképesztő hibát követően" - hangsúlyozta a politikus.

Elmondta: az MSZP azt kéri az érintett magyar gazdáktól, hogy jelezzék a pártnak, ha valóban kárt szenvedtek az orosz embargó miatt, illetve lemaradtak az uniós forrásról. Erre azért van szükség, hogy egyáltalán kiderüljön, mennyien és mekkora kárt szenvedtek el.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2014.09.28 20:37

Mi a vicces azon, hogy az egész magyar feldolgozóipar, áruházlánc külföldi tulajdonban van, és az ország legszegényebb részeit sújtja legjobban az orosz embargó? Miért nem hoznak rendeletet arról, hogy az oroszok által nem átvett termékeket kötelesek legyenek árulni az áruházláncok, stb.. Az oroszok pedig menjenek a fenébe. Ők is csak a szegényekkel tudnak kitolni. Szemét banda.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bissone, 2014.09.28 17:27

A kapitány és a fogadásai, azaz így fogj kezet Tibcsivel

http://index.hu/belfold/2014/09/28/szanyi_tibor_goj_motorosokat_utaztatott_brusszelbe/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.09.28 16:56

Egy kicsit elaludtak, de nem léptek túl semmilyen határidőt. 226 gazda is fontos, ők sem maradnak a kárpótlásból ennek ellenére sem.
Felelőst hajkurászni sok értelmét látom!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2014.09.28 16:38

Gondolom, hogy ez volt a fő oka annak, hogy Magyarországon a Kisgazdapártot tönkre kellett tenni, helyesebben el kellett törölni a föld színéről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2014.09.28 16:34

Szíjjártó lakásvásárlással volt elfoglalva, és az amerikai elnök hülyézésével, a jövőben pedig a felújítással lesz elfoglalva. Nemsokára megtörténik az önkormányzati választás is, utána utánuk a vízözön. Fárasztó lehet az is, hogy melyik havernak adják oda a Brüsszeltől kapott milliárdokat. Mennyi gond? A Szanyi Tibike pedig az sms-ek küldözgetésébe fárad el a corvinusos lányoknak. Felvették a rengeteg osztalékot, ezek után minek dolgozzanak? A paraszt ember mindig dolgozott, soha nem várt a politikusokra, mindig jól megvolt nélkülük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html