Már végleges az elbocsátási lista az MTVA-nál. A közmédiánál még januárban jelentettek be egy 177 munkavállalót érintő csoportos leépítést, akik közül a szakszervezeteknek legfeljebb 10-15 ember visszavételét sikerült elérniük. Az érintett munkavállalókkal már közölték, hogy munkaviszonyuk meg fog szűnni, a folyamat azonban még május közepéig is eltarthat.

Az MTVA a Világgazdaságnak elmondta: mivel a csoportos létszámcsökkentés indoka is igen sokrétű volt, ezért az érintett munkakörök listája is szerteágazó, így érinti a műsorgyártásban résztvevők mellett az adminisztrációs feladatokat ellátókat és az egyes kiszolgáló területeken tevékenykedő munkavállalókat is.

A lap információi szerint végkielégítésekre összesen akár 200-400 millió forintot is kifizethetnek, bár sokakra érvényes a 75 százalékos különadó. Számos közös megegyezés született, gyakori a legalább 6-9 hónapos végkielégítés és akad közel 50 éves munkaviszonnyal is rendelkező dolgozó. Az MTVA a gazdasági racionalizálás, a bérköltségcsökkentés, valamint a vállalat működtetése és a munkafolyamatok ésszerűsítésével magyarázta a leépítést.