Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottság kétszer, tavasszal és ősszel ad előrejelzést az uniós országok gazdasági növekedésére, illetve az EU egészére. Az idei őszi prognózisát a bizottság november hetedikén publikálja, amely a szokottnál is fontosabb lesz a magyar kormány, illetve a magyar adófizetők számára. Ugyanis az őszi prognózistól is függ, hogy a bizottság, illetve a pénzügyminiszterek tanácsa elfogadja-e a magyar kormány eddig hozott intézkedéseit a 2013-as költségvetési hiánycél eléréséhez, avagy újabb intézkedéseket kér a magyar kormánytól.

Magyarország borotvaélén táncol, hisz - mint az ma már közismert - az uniós túlzott deficit eljárás belépésünk óta, vagyis 2004 óta folyik az országgal szemben, azóta egyszer sem sikerült a kívánatosnak tartott GDP három százalék alá szuszakolni az államháztartás hiányát. Mégpedig a Bizottság idén már belengette a kohéziós alapokból származó támogatások felfüggesztésének lehetőségét, ezért a kormánynak bármi áron három százalék alatt kell tartania a hiányt, úgy, hogy azt az EB is elfogadja - vagyis a könyvelési trükkök nélkül. Idén a kormány 2,5, 2013-ra pedig 2,2 százalékos hiányt célzott meg, ám a vártnál nagyobb gazdasági visszaesés miatt ez vélhetően nem teljesülne, így a kormány is módosított a céljain: így mind idén, mind jövőre a GDP 2,7 százalékára rúgó hiányt célzott meg - amely ha teljesül, akkor teljesíti az ország a feladatot. Ugyanakkor a 2,7 százalékos hiánycélt nagyon könnyű elvéteni - erre figyelmeztetett Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is.

Az idei hiánycél nagy valószínűséggel teljesíthető, ugyanis a kormány már döntött 133 milliárd forintos kiadáscsökkentésről és bevételnövelésről, ezen túl még a kabinet rendelkezésre áll az általános tartalék fel nem használt 35 milliárdos és az Országvédelmi Alap 170 milliárdos tartaléka, amely testvérek között is a GDP 0,6 százalékára rúgó mozgásteret jelent. A jövő évi hiánycél elérése kérdésesebb: mint ismert, a kormány júniusban benyújtotta a 2013-as büdzsé tervezetét - ám ehhez a javaslathoz képest Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben két lépcsőben 700 milliárdos megszorítást - többek közt a még ki sem vetett tranzakció járulék megemelését, a bankadó megtartását, illetve a közműadó kivetését jelentette be.

Orbán Viktor október 19-i brüsszeli tárgyalásiról hazatérőben már úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság elégedetlen az addig meghozott intézkedésekkel, vagyis jó eséllyel érkezik a harmadik csomag Matolcsy Györgytől. Mindez a szerdán délben nyilvánosságra hozandó jelentéstől függ, pontosabban a magyar hiányra adott bizottsági előrejelzéstől. Amennyiben a EB 3 százalék fölötti hiányt jelez előre, a következő lépés a jövő évi támogatások felfüggesztése lenne. Ugyanakkor, ha az EB a várakozásokkal szemben három százalékos hiányt jelez 2013-ra, az még nem jelenti azt, hogy Magyarország kikerülne a túlzott deficit eljárás alól. Erre leghamarabb 2013 tavaszán kerülhet sor, - amikor is a Bizottság auditálja az idei hiányszámokat - ha a deficit valóban a módosított 2,7 százalék közelében alakul.