BUX
39962

Szigorítanák a szmogriadó-rendeletet

A Levegő Munkacsoport szerint szigorítani kell a szmogriadóról szóló miniszteri rendeletet.

MTI, 2017. január 27. péntek, 19:51

Ennek keretében szorgalmazzák, hogy ha magas a levegő szennyezettsége - kis méretű szálló por (PM10) -, akkor a riasztást már az első 24 órás határérték-túllépés után 3 órával hatályba kelljen léptetni.

A jelenlegi gyakorlat szerint a riasztást csak két nappal azt követően rendelik el, hogy a koncentráció három mérőállomáson meghaladja a riasztási határértéket - közölte a civil szervezet.

Javasolják a riasztási fokozat PM10-koncentrációra vonatkozó határértékének módosítását is: köbméterenként 100 mikrogrammról 80-ra csökkentenék azt az értéket, amelynél már el kellene rendelni a riasztást.

A munkacsoport szerint bővíteni kell azoknak a járműveknek a körét is, amelyek a riasztás ideje alatt nem közlekedhetnek, ide sorolnák a dízelüzemű járműveket, a belső égésű motorral ellátott kétkerekű járműveket, valamint a belső égésű motorral rendelkező gépeket.

A Levegő Munkacsoport szerint emellett egy hatékony dugódíj (városi útdíj) bevezetésének feltételeit is ki kell dolgozni, amellyel jelentősen korlátozni lehet a legszennyezőbb járművek mozgását.