BUX
38657

Szijjártó: a kormány megvédi a nyugdíjakat

A kormány elkötelezett abban, hogy megvédje a nyugdíjakat, és a szombati szakszervezeti demonstrációról mindent elmond, hogy annak szervezői között vannak olyanok is, akik részt vesznek a nyugdíjakat "eltőzsdéző" magánpénztárak vezetésében - reagált a miniszterelnök szóvivője a szakszervezeti tüntetésre.

MTI-Eco, 2010. december 4. szombat, 16:48

Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót - fogalmazott Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében.Szombatra több nagy szakszervezeti tömörülés szervezett demonstrációt, ahol többek között a közszféra jogbiztonságáért, a kiszámítható és igazságos nyugdíj-, illetve adórendszerért, a megélhetést biztosító bérért emelték fel szavukat.A demonstráció résztvevői petíciót fogalmaztak meg a kormánynak. A dokumentum szerint április 11-én az emberek az igazságosabb és a biztonságosabb jövő mellett tették le voksukat, az Országgyűlés ezzel szemben olyan, az alkotmányosság követelményébe és az európai uniós alapjogokba ütköző törvénymódosításokat szavazott meg és készül elfogadni, amelyek megalázóak, létbizonytalanságot idéznek elő a gazdaságban, a közszolgáltatások területén. Az elfogadhatatlan intézkedéseket az érdekegyeztetés törvényes rendszerének semmibevételével, a választójogi szabályokból fakadó kétharmados parlamenti többséget felhasználva fogadták el. A kormány elkötelezett az emberek nyugdíjának megvédése és a pofátlan végkielégítések megadóztatása mellett. Az új, arányos adórendszer pedig beindítja a magyar gazdaság dinamikus növekedését - mondta Szijjártó. A szakszervezetek petíciójukban többek között a demokratikus jogállam intézményeit tiszteletben tartó kormányzati politika megvalósítását, kiszámítható és igazságos nyugdíjrendszert, a magánnyugdíjpénztárak választhatóságának szabadságát, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj hosszú távú fenntartását és az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert követelnek.