Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter szerint elfogadhatatlan minden olyan szándék egy uniós intézmény vagy tagállam részéről, amely Szerbia integrációs folyamatának lassítására irányul, hiszen Szerbia részéről minden feltétel adott a csatlakozási tárgyalás fejezeteinek megnyitásához.

Magyarország felszólítja az EU-intézményeket, hogy legkésőbb 2020-ig fejezzék be a csatlakozási tárgyalásokat - mondta a külügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy jelentős magyar közösség él Szerbiában, és a legutóbbi választáson győztes Szerb Haladó Párt olyan többséggel nyert, hogy nem volt szüksége koalíciós partnerre, mégis bevette a Vajdasági Magyar Szövetséget a koalícióba, és négy államtitkári pozíciót juttatott a pártnak, továbbá a vajdasági tartományi parlamentben is bevonta a koalícióba a magyar pártot, pedig ott sem lett volna erre szüksége.

Mindez a szerb kormány és kormányfő elkötelezettségét mutatja a két nemzet megbékélése mellett - mutatott rá. Úgy fogalmazott, hogy ha minden szomszédos ország megközelítőleg annyit tett volna a magyar közösségekért, mint Szerbia, ma a Kárpát-medence boldogabb hely lenne.

Szijjártó Péter szerint a nyugat-balkáni helyzet aggodalomra ad okot, a térség stabilizálásának első számú európai feladatnak kell lennie, és erre az integráció a legjobb módszer. "Elképesztő migrációs veszélyt jelent" Magyarországra is, ha nem stabil a térség, mert akkor nem fog tudni megállítani egy esetleges bevándorlási hullámot - magyarázta. Az uniós intézmények nyolc olyan döntést hoztak eddig, amelyek arra ösztönzik "a kétségtelenül nehéz helyzetben lévő embereket" Európa délkeleti szomszédságában, hogy meginduljanak Európa felé, "az egész kvótarendszer, az elosztás" erről szól.

A tárcavezető szerint Magyarország senkit sem fog beengedni Magyarország, a schengeni zóna és az EU területére ellenőrzés nélkül. Azokkal szemben építjük a kerítést, akik "tisztességtelenül, a törvényeinket, a szuverenitásunkat és a határainkat megsértve" akarnak idejönni, és nem Szerbia ellen, hiszen nem a szerbek akartak idejönni tömegesen szabálytalanul, megsértve a határainkat - mondta. Szavai szerint jövőre egy, később pedig egy újabb határátkelőt nyitnak, mert "akik tisztességesen akarnak jönni, azoknak határátkelőket építünk, akik tisztességtelen szándékkal jönnek, azoknak meg kerítést". Megjegyezte: a megbeszélésen szó volt arról, hogy az energiabiztonság javítására fokozzák a határ menti közös szénhidrogén-kutatási, -kitermelési munkát.

Szijjártó Péter elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Belgrádba látogat, jövő pénteken pedig a Budapest-Belgrád vasútvonallal foglalkozó kormányközi bizottság tart ülést Szerbiában.

Mi is kaptuk dicséretet

Magyarország bebizonyította, hogy gondját viseli a nyugat-balkáni régiónak, és támogatja Szerbia euroatlanti integrációját - mondta az eseményen Jadranka Joksimovic szerb EU-integrációért felelős miniszter. Szerint fontos az együttműködés és a jó kapcsolatok ápolása Magyarországgal azért is, mert jelentős nemzetiségi kisebbségi közössége él Szerbiában, és arra törekednek, hogy teljes mértékben bevonják őket a szerb politikai életbe.

Szerbia valóban igyekszik a magyar kisebbség helyzetén javítani, hiszen ez az országban élő egyik legnagyobb nemzetiségi közösség, és remélhetően más országok is megértik, hogy ez az egyetlen módja az együttműködésnek - mondta.

A szerb miniszter az októberi népszavazásról közölte: értik a magyar érdekeket, amelyeket a kormány képvisel. Véleménye szerint átfogó, egyértelmű politikára van szükség a külső határok ellenőrzésére az EU részéről, hogy tehermentesítsék a nyugat-balkáni útvonalat, javítva ezáltal Szerbia helyzetét is.

Jadranka Joksimovic elmondta: még az idén - várhatóan ősszel - tarthatnak magyar-szerb kormányülést, és "ez a legjobb módja annak demonstrálására", hogy mennyire készen állnak az együttműködésre.