BUX
37575

Szijjártó: Nem született új gázmegállapodás

A külgazdasági és külügyminiszter szerint 3-5 évre lehet elegendő az a gázmennyiség, amit az idén lejáró hosszú távú szerződés alapján még nem hívott le Magyarország, lehívhat majd a következő években.

MTI, 2015. február 18. szerda, 07:47

Az eddig fel nem használt 22 milliárd köbméter gázt Magyarország 2016. januárjától is felhasználhatja. Mindig a "lehívott mennyiség" után kell majd fizetnie Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter a az állami tévében kedd este.

Arra a kérdésre, milyen áron kaphatja majd Magyarország a gázt, azt mondta: a szakértők ésszerű árformulát dolgoznak majd ki. Az ármegállapodás a világpiaci folyamatokat nem hagyhatja figyelmen kívül. A gázszállítási megállapodást semmilyen más kérdéssel nem kapcsolták össze, "ez egy önálló kérdés".

Érdekünk, hogy a Gazprom minél több gázt tároljon a magyarországi gáztározókban, melyeknek a kapacitása összesen 7 milliárd köbméter. Ez egyrészt bevételt jelent, másrészt növeli az energiabiztonságot is. Tavaly 700 millió köbméter gázt tárolt itteni tározókban a Gazprom, de Magyarország ennek akár a többszörösét is tárolni tudná. Erre vonatkozóan szintén van politikai szándék - fogalmazott a külügyér.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin budapesti sajtótájékoztatójával egy időben Maros Sefcovic, az Európai Unió energiaügyi biztosa aa Wall Street Journal szerint azt mondta, hogy az uniót is be kellene vonni a magyar-orosz gáztárgyalásokba, a miniszter kijelentette: Magyarország minden uniós előírásnak meg kíván felelni.

Az EU-nak legalább annyira kellene a meglévő infrastruktúra európai jogszabályoknak való megfeleltetésével foglalkozni, mint azzal, hogy bizonyos jövőbeni szerződések hogyan felelnek meg az uniós jognak - fogalmazott a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban kellett-e bármilyen módosítást tenni a megállapodáson, Szijjártó Péter azt válaszolta: aláírt szerződés van, amelyen semmilyen módosítás nem indokolt és a találkozón nem is került szóba.