Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szlovénia és Magyarország között a tervek szerint 2020-ra összekapcsolódik a földgáz- és az áramhálózat, amivel a magyar energiaszükséglet új forrásokat nyerhet - számolt be a HírTV.

A megbeszélés után Karl Erjavec szlovén külügyminiszter hangsúlyozta: "A gázkapcsolati projekt folyamatosan halad, és összeköti Szlovénia és Magyarország gázhálózatát. Ami a Cirkovce-Pince-Hévíz áramhálózatot illeti, szeretnénk minél hamarabb megépíteni. Most még az építési engedélyre várunk. Optimisták vagyunk, és reméljük, hogy minél előbb megépülhet majd."

Magyarország emellett 200 millió eurós, azaz csaknem 60 milliárd forintos befektetést vállalt a koperi kikötő bővítésében is. Szijjártó Péter elmondta: a kikötőre a nemzetgazdaság fejlesztése miatt van szükség. "Megállapodtunk abban, hogy Magyarország készen áll pénzügyileg is részt venni a fejlesztésben, cserébe azért, hogy magyar vállalatok hosszú távú bérleti szerződésekkel megteremthetik a jelenlétüket a koperi kikötőben, részt vehetnek a vasúti fejlesztésben, a magyar vasúti teherfuvarozó vállalatok pedig részt vehetnek abban a holdingban, amely a beruházás köré épül" - vázolta a külgazdasági és külügyminiszter - hangzott el a HírTV-ben.