Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szócska Miklós elmondta: az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítására szolgáló mintegy 40 milliárd forintos keretösszeg több részből jön össze. Egyrészt az Új Széchenyi Terv révén 15,5 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre a szakorvosok, szakdolgozók és a szakorvosjelöltek ösztöndíjprogramjára, melynek társadalmi vitája várhatóan december közepén lesz.

Ezek mellett az egészségügy funkcionális integrációja révén, az intézmények átvételével megindulnak a gazdasági és klinikai együttműködések, amelyből számításaik szerint tízmilliárdos összeget egészen biztosan vissza tudnak majd forgatni a rendszerbe. Ehhez pedig hozzájön még a népegészségügyi termékadóból befolyó összeg fele, amely reményeik szerint 15 milliárd lesz majd - ismertette az államtitkár.

A népegészségügyi termékadó eredményessége kapcsán úgy fogalmazott: "hozza a várt eredményt". Mint kifejtette: egyrészt az idei évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd forint biztosan befolyik, másrészt legalább ilyen fontos eredmény, hogy a 70 százalékos sótartalmú levesport a gyártók már átminősítik fűszersóvá.

Szócska Miklós ismét leszögezte azt is, hogy a "chipsadó" néven ismertté vált adóból befolyó idei pénzt egy összegben az egészségügyi dolgozók pótlékrendszerébe forgatják vissza még ebben az évben.

Az egészségügy átszervezése kapcsán az államtitkár kifejtette: azt nézik, hogy az egyes ellátási formák területén hol tudják a beteget a legjobban ellátni, ehhez pedig, ha kell, "átkötik" a területi ellátási kötelezettségeket is. Erre példaként említette Csurgó kistérséget, amelyet már át is soroltak a Nagykanizsai kórházhoz, miután kiderült, hogy az ottani lakosoknak Kaposvár messze van.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kórházak átadás-átvételének munkája intenzíven zajlik, de odafigyelnek arra is, hogy a technikai átadás-átvételből a dolgozók semmit se érezzenek meg. Ezért a kincstárral már most arról tárgyalnak, hogyan folyósítják majd a bért január első napjaiban.

Szócska Miklós kiemelte: tudja, hogy a magyar egészségügyben emberi erőforrás krízishelyzet van, így az intézmények átszervezésekor elbocsátásokra semmiképpen, de emberi erőforrás koncentrációra számítani lehet.

A Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett mozgalom kapcsán az államtitkár annyit mondott: "a rezidensekkel zöld ágra fogunk tudni vergődni, de nem biztos, hogy ez minden vezetőjükre igaz".