Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Szupermenta termékteszt-sorozat részeként végzett ellenőrzésen a hatóság 13 vendéglátóhelyből 2-nél mindent megfelelőnek talált, 6 helyen kisebb hiányosságokat tárt fel, emiatt 5 üzemeltető figyelmeztetésben részesült, ugyanakkor 5 üzletben a súlyos hibák miatt bírságoltak, 1 esetben korlátozták a sütöde tevékenységet, 2 helyen azonnal felfüggesztették a működést a hiányosságok felszámolásáig.

A hatóság közleményében kitért arra, hogy szezonális ellenőrzés során két üzletben az Nébih állami halőri szolgálata több mint 100 kilogramm halat vont ki a forgalomból a nem megfelelő nyomon követés és a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt.

A laboratóriumi ellenőrzés során több mint 160 mintán mintegy 700 vizsgálatot végeztek. Valamennyi késztermék mikrobiológiai eredménye jó lett, ugyanakkor a vizsgált 13 halsütőből csupán 2 helyen volt a mikrobiológiai tisztaság megfelelő, a többi vendéglátóhelyen penész vagy baktériumok, egyéb szennyezők jelenlétét mutatták ki. (Új iparág virágozhat fel a Balatonon.)

Laikus tesztelők pontszáma alapján az északi part legkedveltebb halsütödéje az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, délen a balatonlellei Nádfedeles bizonyult a legjobbnak, második lett a balatonalmádi Jóbarátok Halsütöde és a balatonszemesi András büfé. Harmadik helyen zárt a Zánkán található Jegesmedve büfé, míg a déli oldalon a siófoki Kremánék halsütője végzett a dobogó harmadik fokán - tájékoztatott a Nébih.