Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szervezet szerint a legalacsonyabb keresetek emelése régóta várt, szükséges lépés, amely azonban a képzettségen és a munkatapasztalaton alapuló bérrendszer kategóriáinak elfogadhatatlan összetorlódásával jár. Megítélésük szerint az így kialakult bérezés nem felel meg semmilyen igaz­ságossági és méltányossági követelménynek, különösen aggasztó a diplomával rendelkezők munkájának relatív leértékelődése. A sztrájkbizottság álláspontja szerint feloldhatatlan ellentmondásai miatt a jelenlegi és a tervezett emelésekkel kialakuló bérrendszer nem lehet alapja az ágazat kereseti viszonyainak, ezért a továbbiakban az életpálya bevezetését állítják törekvéseik középpontjába - írta a Magyar Idők.

Az egyeztetésen szó volt az ágazat krónikus alulfinanszírozottságáról, szakmai munkaerőhiányáról és a kritikus mértékű elvándorlásról - mondta Szűcs Viktória, a szakszervezet vezetője a lapnak. Egyetértés született a jövő évi költségvetésben szereplő, mintegy 7,5 milliárd forintnyi, bérintézkedésre szánt forrás felhasználásáról.

Ennek végrehajtására már január 1-jétől igényt tartanak, azzal, hogy a bérrendezés mértéke igazodjon a már bejelentett növelésekhez.