Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzeti vasúttársaság kihirdette annak a közbeszerzési pályázatnak a nyertesét, amelynek célja a 150-es számú vasútvonal korrekciójának előkészítése - egyebek mellett - a vonal Soroksári úti szakaszának a ferencvárosi pályaudvarra történő áthelyezésével kapcsolatos tervezési feladatokkal összhangban. A nyertes ajánlatot a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., az Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt., valamint az Utiber Közúti Beruházó Kft. közös ajánlata nyerte meg csaknem 1,2 milliárd forintért.

A tervek szerint a Kelebiából a fővárosba tartó 150-es vonal, amely Soroksáron jelenleg többnyire a Duna-parton halad, a Határ út környékén eltávolodna a Soroksári úttól, és beljebb, a Külső Mester utcával párhuzamosan érné el Ferencváros rendező pályaudvart. A tenderkiírás szerint a tervezőnek figyelembe kell vennie, hogy a beruházás illeszkedjen a Keleti pályaudvar-Ferencvárosi pályaudvar-Kelenföldi pályaudvar közötti körvasútszakasz háromvágányúra bővítéséhez, az ehhez szükséges harmadik Duna-híd építéséhez, a körvasútra tervezett S-bahn megállókhoz, a Budapest-Belgrád vonal újjáépítési terveihez, valamint a reptéri gyorsvasúti fejlesztéshez.

A tenderhez kapcsolt közbeszerzési dokumentáció szerint a nyertesnek be kell mutatnia a jelenlegi állapotokat, a vasút és a többi közösségi közlekedési ágak kapcsolatát és a teherforgalom áramlását. Elemezni kell a társadalmi-gazdasági szempontokat, valamint az átépítés hatásait. A tervezőnek a csepeli iparvágány-hálózat elérését is garantálnia kell. A szabadkikötő és a néhai Csepel-gyártelepről kiágazó iparvágányokon túl a közelmúltban átadott Metrans konténerterminálja is komoly forgalmat generál majd a viszonylaton.

De nemcsak a csepeli tehervonatok járhatnak jól azzal, hogy a 150-es néhány száz méterrel keletebbre települ. Ha kiépítik Ferencvárosban a megfelelő vágánykapcsolatokat, akkor lebonthatják a soroksári Duna-parton a vasúti töltést, és ha a HÉV-vonalakat is elköltöztetik - esetleg villamossal helyettesítik -, akkor a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre egy vízparti, jelentős méretű, összefüggő fejlesztési területet nyerhet a város - olvasható a Magyar Időkben.