A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Teljes a káosz az ország legtöbb általános és középiskolájában − derül ki a Napi Gazdaság körképéből. Egyes intézményekben a pedagógusok a bérek kifizetésének csúszására panaszkodtak. Erre holnapig nincs okuk, a szaktárca ugyanis közölte: a korábban és a jövőben is a Magyar Államkincstár által számfejtett és utalt fizetéseknek − a régi szerződések értelmében − tizedikéig kell megérkezniük. Ugyanakkor már ez is az évek alatt megszokott rendtől eltérő menetet jelent, hiszen a fizetéseket többnyire jóval korábban utalták.

A cafeteria- és egyéb juttatásoknál nincs egységes gyakorlat. Egy dunaújvárosi általános iskolában már évek óta nem kapják az önkormányzat által folyósítandó, korábban havi egy-két ezres melegétel-utalványt, volt olyan budapesti intézmény, ahol viszont ez évtől egyszerűen "elmarad". Az ígéretek szerint kormányrendelet egységesíti a gyakorlatot, de hogy mikor, azt még nem tudni.

A Napi Gazdaság által megkérdezett pedagógusok "nyugodt" évkezdésről számoltak be, ugyanakkor hozzátették, az iskolai vezetők totális káoszról beszélnek. Sok esetben olyan gyakorlati teendőkkel sincsenek tisztában, hogy kinek kell küldeni a költségekről szóló számlákat, illetve mikor kell, kell-e egyáltalán a dolgozóknak új szerződést kötni az állammal. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke több olyan iskoláról tud, ahol a technikai személyzet már szignózta az új kontraktust, a tanárokra azonban még nem került sor. Galló Istvánnéhoz, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökéhez szintén több panasz futott be, amelyek a kompetenciák teljes zűrzavaráról szóltak. Az igazgatók, a járási tankerületi vezetők nincsenek tisztában saját jogkörükkel. Ez annak tudható be, hogy − bár az emberi erőforrás tárca azt ígérte, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) szervezeti és működési szabályzat alapján kezd majd működni, e dokumentum azonban még nem készült el.

Jól startoltak?

Az új állami csúcsszerv − amely az óvodák és a felsőoktatási intézmények kivételével minden iskolát felügyel januártól −, a KIK úgy véli, hogy néhány malőrt leszámítva "jól" startoltak, Két tájékoztató, a jogkörökről és kompetenciákról szóló körlevelet küldtünk ki az iskolaigazgatóknak: egyiket a két ünnep között, a másik, megerősítő jellegűt január első hetében − mondta Marekné Pintér Aranka elnök a Napi Gazdaságnak. Ennek ellenére érzékeli, hogy "információs szakadék" van a központ és az iskolák között.

Új szerződést például nem feltétlenül kell minden tanárnak és iskolai dolgozónak kötnie, hiszen őket "automatikusan" átvette az állam, a megyei intézményfenntartó központok alá tartozó iskoláknak jelent ez majd feladatot, de nekik is csak március végén. A KIK-es iskolák számlázási problémáiról szintén szó esik a tájékoztató levélben: mostantól a számlázási címen a KIK-et is fel kell tüntetni.

Az életpályamodellnek nyoma sincs

A 2013-as költségvetés 412 milliárd forint támogatással és 35 milliárdos bevétellel, azaz összesen 446,9 milliárd forinttal számol a köznevelési feladatellátás és irányítás intézményei cím alatt a több mint 120 ezer pedagógust felügyelő KIK feladatainak ellátására. A büdzsében szakmai-dologi feladatokra összesen 11,3 milliárd szerepel. A pedagógus-életpályamodell bevezetése egyelőre nem szerepel a számokban.

A béremelés igencsak ráférne az ágazatra. Különösen azok a tanárok tartanak a folytatástól, akik nyugdíj mellett még taníthattak. A nemzetgazdasági miniszter által az év végén bejelentett kényszer-nyugdíjaztatás − január végéig kell intézkedniük a minisztereknek a nyugdíjas korú közalkalmazottak és kormányzati dolgozók jogviszonyának megszüntetéséről − számos, nyugellátás mellett még tanító pedagógust nehéz döntés elé állít. Laczkó László, a Budapesti Fazekas Mihály Általános és Gyakorló Gimnázium matematika szakos tanára három éve kapja fizetése mellé a minimum 20 ezer forinttal magasabb nyugdíját. A pedagógus a Napi Gazdaságnak elmondta, kénytelen lesz július 1-jétől nyugalomba vonulni, az ugyanis nem éri meg, hogy fizetésének 20 ezer forinttal kevesebb összegéért maradjon állásban, miközben több hitelt is törleszt. A dunaújvárosi iskolában hasonló problémáról számoltak be, azzal tetézve, hogy ha a pedagógus valóban nyugdíjba megy, nem lesz, aki tanítsa a matematikát.

 

A 2012-2013-as tanév előzetes adatai (ezer fő)
TípusGyermekek, tanulók létszáma

Munkaviszony keretében pedagógus

nappali képzésbenfelnőttoktatásbanösszesenösszesen
Óvoda340,2340,230,4
Általános iskola742,92,1745,172,1
Szakiskola126,712,8139,510,4
Gimnázium189,538,8228,317,9
Szakközépiskola224,234,0258,219,0
Összesen1623,687,71711,3149,8
Az előző tanév százalékában



Óvoda99,799,7100,2
Általános iskola99,494,699,499,4
Szakiskola91,0122,793,298,8
Gimnázium97,193,496,598,2
Szakközépiskola96,2104,197,299,3
Összesen98,0101,098,299,3
Forrás: KSH