Teljes útzár Dunakeszi és Budapest közt

Teljes szélességében lezárták a 2-es főút Dunakeszi és Budapest közötti szakaszát, miután a Duna már az útig ér.
MTI, 2013. június 7. péntek, 19:00

Míg eddig a Dunakeszi felé vezető sávon lehetett közlekedni, péntek estétől teljes zárás van életben, mert az áradó folyó egészen az útig ér, s félő, hogy alámossa - közölte Bíró Attila, a helyi védelmi bizottság elnöke. A külső Váci út felől érkezőket az M0-sra, míg a Dunakesziről Budapest felé haladókat az Auchan-körforgalomnál a Pallag útra terelik. A 2-es főútnak erre a szakaszára a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ járatai sem hajthatnak be, a módosított útvonalakról az utazók a közútkezelő, illetve a közlekedési társaságok honlapjain juthatnak további információkhoz - tette hozzá a védelemvezető.
A főút Dunával párhuzamosan futó sávjában korábban egy 60 centiméter magas nyúlgátat építettek, a munkálatokkal péntek hajnalra végeztek.

HOZZÁSZÓLÁSOK