A lap szerint a gyakorlatban egy-egy 93 millió forintos állampapír értékesítésekor 23-27 millió forint üti a titokzatos hátterű cégek markát. Az államnak ugyanakkor már kevésbé éri meg az üzlet, hiszen a kötvények lejártakor kamatot fog fizetni, amelyből 26 milliárd forintnyi összeg a gyanús hátterű közvetítő cégeknél landol.

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi kormánypártok a napokban nem támogatták a Lehet Más a Politika azon indítványát, amely kizárta volna a közbeszerzésekből az adóparadicsomnak tartott államokban bejegyzett cégeket. Az indítvány lényege, hogy se az állam, se az önkormányzatok, de még a Magyar Nemzeti Bank se köthessen üzleteket offshore gyanús cégekkel.

A cikk idézi Róna Péter közgazdászt, aki szerint a kormánypárt öt-hat éve mást sem csinál, mint, hogy az offshore tevékenységet kendőzi, és legalizálni igyekszik az olyan ügyleteket, mint például a letelepedési kötvények offshore cégeken keresztüli értékesítése.

A Fidesz ugyanakkor ellenzékben még nem volt ennyire megengedő az offshore ügyletek iránt, hiszen 2010 előtt többször tiltakoztak MSZP-s, SZDSZ-es politikusok adóelkerülési ügyei miatt.

Főleg kínaiak, oroszok és irániak vásárolnak

Már 7837 külföldi jutott letelepedési államkötvényen keresztül tartózkodási engedélyhez Magyarországon, ebből 4453 személy letelepedési engedélyt is kapott. A letelepedési kötvényeket csak olyan cégek árulhatják, amelyek engedélyt kaptak az Országgyűlés Rogán Antal vezette gazdasági és informatikai bizottságától, és nem ódzkodnak pénzt kérni azért is, ami elvileg - a szokásos hazai ügyintézési díjon kívül - ingyenes lenne.

A Liechtensteinben bejegyzett cég, a VolDan Ltd. honlapján például további pluszdíjat kérnek a családegyesítés lebonyolításáért. Pedig a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Szingapúrban, Cipruson és Máltán alapított cégek és egy magyar vállalkozás így is busás haszonra tesz szert.

A legtöbb letelepedési engedélyt a kínaiak igényelték, számuk a családtagokkal együtt 4009, őket az oroszok követik 221 fővel, a harmadik helyen az irániak állnak 39 "bevándorlóval".

A letelepedési államkötvények értékesítéséből befolyt összeg az egyéb díjakkal együtt a 75 milliárd forintot is megközelítheti a közvetítő vállalkozásoknál - becsüli a Magyar Nemzet.