Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, bár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe - írja a portál. A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek) online vásárláskor - derül ki az adatokból. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek; utóbbiak önmagukban is 10-15 ezer forinttal emelik meg az iskolakezdés költségeit. A portál statisztikái szerint az iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok, de minden tizedik vásárló több mint 15 ezer forintot költ el csak erre. A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.

Az internetes oldal adataiból azt látszik, hogy az online vásárlók többsége egy helyen szerzi be az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket, és jellemzően több mint 30 terméket rendelnek egyszerre azok, akik az iskolai felszerelések között válogatnak. Ők a füzetek mellett elsősorban az alapvető írószereket szerzik be, így például órarendet, rajzfelszerelést, füzetcímkéket és -borítókat, illetve ceruzákat és tollakat vásárolnak, de népszerűek ilyenkor a kulacsok és az uzsonnás dobozok is.

Megszavazták a köznevelési törvény módosítását

Az idei tanév nem csak a szülők pénztárcájának tartalmában hoz változást. Elindul a pedagógus-életpálya új rendszere, átlagosan 34 százalékkal nő a pedagógus munkakörben dolgozók bére, bevezetik felmenő rendszerben az erkölcstan, illetve a hittan oktatását, az általános iskolákban délután 4 óráig foglalkozásokat kell biztosítani - ezek az új köznevelési törvény szeptember 1-jén életbe lépő legfontosabb változásai.

A köznevelési törvény e héten elfogadott módosításával a pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra. A változtatás része az új típusú munkabeosztás, a heti kötelező óraszám átalakítása is. A többlettanítással járó óradíjak ennek kapcsán megszűnnek, és speciálisan a pedagógiai munkára kidolgozott értékelési és minősítési rendszer lép be. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfői expozéjában hangsúlyozta: a javaslat biztosítja, hogy ne legyen többféle bér- és illetményszámítási rendszer. A módosítás költségvetési többletigénye idén 32,5 milliárd forint, jövőre 152,9 milliárd forint. A 2011-ben tervezett bér 60 százalékát kapják most az érintettek. A kormany.hu oldalon közzétett táblázat szerint főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér 157,8 százalékával számolva a bérek 154 644 és 293 824 forint közöttiek. Egyetemi végzettséggel a mindenkori minimálbér 172,9 százalékával számolva az alsó határ 169 442, a felső pedig 321 940 forint. A pótlékokat tartalmazó táblázat szerint intézményvezetőknek főiskolai végzettséggel 123 715, egyetemi végzettséggel 135 554 forint jár. Az osztályfőnöki, kollégiumban csoportvezetői pótlék 46 393, illetve 50 833 forint lehet. A két kategóriában a munkaközösség-vezetői pótlék 15 464, illetve 16 944, míg az intézményvezető-helyettesi 61 858, illetve 67 777 forint lesz.

Kötelező napközi

Szeptemberben lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás. A törvény szerint az általános iskolában 16 óráig foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet kell biztosítani. A tanulóknak kötelességük a 16 óráig szervezett egyéb foglalkozásokon részt venni. Ezek a szabályok minden évfolyamra vonatkoznak.

Tanítási órák délután csak az egész napos iskolákban vannak, más iskolatípusban csak kivételes esetben fordulhatnak elő, bár jogszabály ezt nem tiltja, tehát elvileg szervezhető délután is kötelező óra. A délutáni foglalkozások sokszínű program szervezését teszik lehetővé az iskolának, a szakköröktől kezdve a korrepetálásig, de az egyéb foglalkozások közé tartozik a napközi és a tanulószoba is. A köznevelési intézményekben alkalmazott vezetők óraszámára vonatkozó új rendelkezések is ekkortól érvényesek. Hatályba lép a gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő és más alkalmazottak létszámának meghatározására vonatkozó új szabály. Hatályba lépnek továbbá az új finanszírozási szabályok, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak bérét és annak járulékait a központi költségvetés finanszírozza. A mindennapos testnevelésben részt vevők köre újabb évfolyamokkal bővül: az 1., 5., és 9. osztályosok mellett idén a 2., a 6., és a 10. évfolyamra járók részére is kötelezően meg kell szervezni.

Megkezdi munkáját az iskolarendőrség

Megkezdi munkáját a pedagógusok munkájának külső szakmai ellenőrzését, értékelését végző tanfelügyelet. A köznevelési államtitkárság közölte, a külső szakmai ellenőrzés több mint negyedszázada hiányzik a magyar köznevelési rendszerből. A szeptemberben elinduló tanfelügyelet alapvető célja a nevelési-oktatási intézmények szakmai fejlődésének támogatása, a minőség biztosítása. Az ellenőrzés és az értékelés egységes szempontok szerint zajlik majd. Megújul a korábbi években alacsony hatékonysággal működő szaktanácsadói, tantárgygondozói rendszer is, a változás célja, hogy a pedagógust lehetőleg évente látogassa meg és lássa el tanácsokkal egy-egy megfelelően felkészült szakember.

A tankönyvek ettől a tanévtől válnak fokozatosan ingyenessé az elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban az első évfolyamtól kezdve felmenő rendszerben. A tanév során megalakul a Nemzeti Pedagógus Kar, amely az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok önkormányzattal rendelkező köztestülete lesz. Feladata a többi között a hivatás különös szabályait rögzítő etikai kódex megalkotása, a pedagógiai célú közösségi szolgálat megszervezésének ellenőrzése, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadó, információs tevékenység működtetése.