BUX
39279

Több a külföldi turista, de kevesebbet fogyaszt

Az első hat hónapban 4 százalékkal több külföldi turista érkezett Magyarországra, mint az előző év azonos időszakában; fogyasztásuk 523 milliárd forint volt, ami 1 százalékos csökkenést mutat - jelentette a KSH.

NAPI, 2011. szeptember 1. csütörtök, 09:06

Idén az első félévében 17,6 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 4 százalékkal több, mint 2010 első félévében. A látogatók 75 százaléka csupán egy napra érkezett, éjszakázás nélküli látogatás céljából.

Az egy napra látogatók száma a második negyedévben tapasztalt 5 százalékos növekedésnek köszönhetően a vizsgált időszakban 2 százalékkal bővült. A látogatók 86 százaléka szomszédos országokból érkezett.

A több napra látogatók száma 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. A több napra érkező 4,4 millió látogató 85 százaléka érkezett turisztikai céllal, ebből 13 százalék volt az üzleti utazók aránya. A több napra látogatók a legnagyobb számban Németországból, Romániából és Ausztriából érkeztek.

A külföldiek összesen 42 millió napot töltöttek Magyarországon, ami 4 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

A több napra érkező külföldiek átlagos tartózkodási ideje 6,5 nap, ez 0,2 nappal volt kevesebb, mint 2010 első félévében. A Németországból érkezők - akik számukat tekintve meghatározók a hazai turizmus szempontjából - átlagosan egy hetet töltöttek el nálunk, míg az Egyesült Államok érkezők itt töltött átlagos ideje volt a legmagasabb, 9,4 nap. Az Ausztriából érkezőknél 5 nap, a többi szomszédos ország eseté-ben 3 nap körüli tartózkodási idő volt a jellemző.

Az amerikai, francia és brit látogatók fogyasztása a legmagasabb

A külföldi látogatók ez év első felében 523 milliárd forintot költöttek el termékek és szolgáltatások ellenértékeként - ez jelentéktelen, 1 százalékos csökkenést mutat. A több napra érkezők 379 milliárd forintot adtak ki az utazásuk során. A turisztikai motivációval érkezők kiadásainak aránya 69 százalék (360 milliárd forint) a látogatók összes kiadásain, vagyis az utasforgalmi exporton belül.

A külföldiek magyarországi fogyasztásának legnagyobb hányada (20 százaléka, 102 milliárd forint) a német látogatóktól származott. A második legnagyobb összesen kiadás az osztrákokhoz kötődik (55 milliárd forint), amely a teljes külföldi fogyasztás 10 százaléka. Egy főre és egy napra vetítve az amerikai, a francia és a brit látogatók turisztikai fogyasztása a legmagasabb a kiemelt - mintavétel szempontjából jelentős érkezőszámmal rendelkező - országok sorában. A turisztikai kiadások aránya az összes kiadáson belüla hollandoknál a legmagasabb (96 százalék), míg Ukrajna esetében a legalacsonyabb (13 százalék). A további szomszédos országokra - Ausztria kivételével - a turisztikai célú látogatások és kiadások alacsony szintje jellemző.

A magyarok is kevesebbet költöttek külföldön

2011 első félévében a magyar állampolgárok 7,6 millió alkalommal utaztak külföldre. Az előző év első felévéhez képest mind az egynapos, mind a többnapos utak száma nőtt. Az utazások héttizede éjszakázás nélküli, egynapos út volt. Az egynapos utak mindössze 30, a többnapos utak 87 százaléka turisztikai célú volt.

A turisztikai motivációjú utak száma 8 százalékkal bővült, a szabadidő eltöltése céljából tett utak növekedésének köszönhetően. Az üzleti turizmus az egy napra utazók körében visszaesett, a több napra látogatók esetében 7 százalékkal nőtt. Az egynapos utak közel fele vásárlási célú, ezen utak száma 3 százalékkal csökkent.

A külföldre utazó magyarok több mint 22,2 millió napot töltöttek külföldön, az utazások átlagos hossza az év első felében 2,9, a többnapos utazásoknál 7,3 nap volt.

A külföldre látogató magyarok 227 milliárd forintot költöttek el utazásaikhoz kapcsolódóan. A kiadások közel háromnegyede (165 milliárd forint) turisztikai motivációjú, 22 százaléka (50,5 milliárd forint) munkavégzési és vásárlási célú utakhoz kapcsolódott. A kiadások összességében 2 százalékkal csökkentek, a több napra külföldre látogatók kiadásaiban bekövetkezett 3 százalékos csökkenést a jóval kisebb volument képviselő egynapos kiadások 1 százalékos növekedése nem ellensúlyozta.

Az utasforgalmi egyenleg 295 milliárdot tett ki

Az utasforgalom egyenlege 2011 első félévében 295 milliárd forint, illetve 1099 millió euró volt. Ez közel azonos az előző év azonos időszakának egyenlegével. A forint az euróhoz képest 2011 első félévében átlagosan 1 százalékkal volt erősebb, mint 2010 első félévében.