Több száz milliárdot költenek a HÉV felújítására

A kormány 2020-ig 1500 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésekre, 900 kilométernyi vasúti pályát korszerűsítenek, 45 ezer férőhelynyi új járműkapacitás jön létre, és új szállítási eszközök, vasúti kocsik jelennek meg a magyar vasútvonalakon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján az MTI beszámolója szerint.
Domokos Erika, 2017. október 4. szerda, 12:55

Az első félévi adatok szerint a szállítmányozás behozatali értéke fél év alatt 6 százalékkal, 512 milliárd forintra nőtt, a kiviteli érték ugyancsak 6 százalékos emelkedéssel 883 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a vasúti szállítmányozásban szintén 6 százalékkal nőtt a behozatali érték, ami így 40 milliárd forint volt, a kiviteli érték pedig kiugró, 13 százalékos növekedést mutatott, csaknem elérte az 50 milliárd forintot - mondta Szijjártó Péter.

A beruházásokról szólva Szijjártó Péter kiemelte, Szlovéniával folyamatosak a tárgyalások a koperi kikötőhöz vezető vasúti infrastruktúra fejlesztéséről, néhány kisebb munka elvégzése után mozdonycsere nélkül mehetnek a vonatok a magyar külkereskedelem számára fontos tengeri kikötőig.

Tendereztetik a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszát

November végén rendezik meg Budapesten a Kína-Közép-Európa csúcstalálkozót, ahol a Magyarországra érkező kínai miniszterelnök találkozik 16 kelet- és közép-európai ország miniszterelnökével. Ekkor írják ki a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának építésére vonatkozó tendert, Szerbiában pedig a tervek szerint a csúcstalálkozó idején kezdődnek el a vasútvonal építési munkái.

Szijjártó Péter kitért arra, folynak a tárgyalások Horvátországgal és Boszniával, hogy a horvát vasút ismét vállalja a részvételt a Budapest-Szarajevó közötti vasúti személyszállításban.

Gyorsvasút Kolozsvárra

Megkezdődött a Budapestet Kolozsvárral összekötő gyorsvasúti fejlesztés előkészítése. A román kormány kérésére ez az első szakasza lesz a Budapestet Bukaresttel összekötő vasúti fejlesztésnek.

Ukrajnával folyik a Budapestet Munkáccsal összekötő infrastruktúra előkészítése, Szlovákiával pedig dolgoznak azon, hogy meglévő vasúti határkeresztező kapacitásokon újraindítsák a személyforgalmat.

A repteres gyorsvasúttal nem sietnek

Folyamatban van a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér vasúti kapcsolatának megteremtéséhez szükséges beruházás tervezése, várhatóan 2019-ben el lehet indítani a közbeszerzési eljárást, a megvalósításhoz európai uniós forrást keres a kormány - közölte Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

A MÁV által üzemeltetett HÉV kidolgozás alatt lévő fejlesztési koncepcióját a tervek szerint október végén-november elején tárgyalni tudja a kormány. A beruházás forrásigénye nagyon magas, több száz milliárd forintra tehető, megvalósítása 6-8 éves beruházással végezhető el - idézte az államtitkárt az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK