Több százmilliós adócsalót fogtak

Vádat emeltek egy szegedi székhelyű cég tulajdonosa és két ismerőse ellen, akik 2010 és 2012 között fiktív számlák felhasználásával mintegy 330 millió forint adó befizetését kerülték el - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Dzindzisz Sztefan, 2017. július 27. csütörtök, 09:57

Serfőző Katalin közölte, a három embert az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A vádirat szerint a cég vezetője a vállalkozás tevékenysége során számla nélkül szerezte be az általa értékesített termékeket. A termékek eredetét a másik két vádlott által kiállított, valótlan tartalmú számlákkal fedte le. A cég vezetője határozta meg társainak, hogy milyen termékekről és milyen áron állítsanak ki számlákat, amelyeket a másik két vádlott saját és további tizenhat, az ügyletről nem tudó cég nevében bocsátott ki. (Háromszázmilliós adócsalási ügyben nyomoz a NAV.)

A szegedi székhelyű cég vezetője a fiktív számlákat feltüntette a könyvelésében, hogy így csökkentse a költségvetésbe befizetendő általános forgalmi adót. A vádlott három év alatt így összesen mintegy 330 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, amihez a másik két vádlott segítséget nyújtott - tudatta az ügyész.

HOZZÁSZÓLÁSOK