A kormány bővítené a védett személyek és létesítmények körét - derül ki a kormány.hu-n közzétett kormányrendelet tervezetéből, amit a Belügyminisztérium készített.

Kiterjesztenék a személyi védelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökére is (aki jelenleg Domokos László) a "tisztség jogszerű ellátásával okozott érdeksérelem következtében fennálló esetleges veszélyeztetettség lehetőségére figyelemmel". Ehhez a Készenléti Rendőrség felső középkategóriájú gépjárművet és hivatásos állományú biztonsági gépjárművezetőt biztosít - a minisztereket megillető védelemhez hasonlóan - az ÁSZ elnöknek is. A feladatot a Készenléti Rendőrség négy fővel láthatja el, ennek költsége a személyi juttatásokkal együtt évi 17,56 millió forint - derül ki a rendelethez csatolt hatásvizsgálati dokumentumból. (Eddig csak az ÁSZ központi épületére terjedt ki a védelem.)

Mivel a Miniszterelnökség tevékenysége kibővült és a munkatársait több helyszínen helyezték el, indokolt az objektumok őrzési feladatainak kibővítése is a három új épülettel. Eddig a Miniszerelnökség budapesti Nagysándor József utcai és Wesselényi utcai épülete volt védett, most ez kiegészül a Bihari János utca 5., az Arany János utca 25. és a Nagy Diófa utca 11. szám alatt épületekkel. A tevékenységet a Készenléti Rendőrség 64 fővel láthatja el, ennek forrásigénye (dologi és személyi kiadások) éves szinten 230,6 millió forint.

A legfőbb ügyész (jelenleg Polt Péter) eddig is védett személy volt és a Legfőbb Ügyészség épülete is a biztosított létesítmények között volt, most külön pontba bekerült, hogy az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek a védelme "az állandó szálláshelyének (rezidencia), illetve ideiglenes szállásának őrszemélyzettel történő biztosítására is kiterjed".

Állandó személyvédelemben részesülő állami vezetők:

  • köztársasági elnök
  • miniszterelnök
  • Alkotmánybíróság elnöke
  • Kúria elnöke
  • legfőbb ügyész

Létesítmények biztosítása:

  • Szent Koronához tartozó jelvények közül a koronázási palást
  • Sándor-palota épülete
  • Alkotmánybíróság épülete
  • Állami Számvevőszék központi épülete
  • Kúria épülete
  • Legfőbb Ügyészség épülete
  • Miniszterelnökség épületei
  • Belügyminisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete
  • Emberi Erőforrások Minisztériumának a miniszter elhelyezését biztosító épülete
  • Földművelésügyi Minisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete
  • Igazságügyi Minisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete
  • Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete
  • Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete
  • Információs Hivatal központi objektuma

A védelem kiterjed a védett személy:

  • életének, testi épségének megóvására
  • munkahelye, lakása vagy egyéb tartózkodási helye őrszemélyzettel, illetve technikai eszközzel biztosított védelmére
  • indokolt esetben közlekedési útvonalára
  • a részvételével lebonyolított hivatalos programok helyszínére
  • belföldi utazására
  • hivatalos programja során szükséges egészségügyi ellátás biztosítására.

- a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelme kiterjed még:

  • állandó szálláshelyének (rezidencia), illetve ideiglenes szállásának őrszemélyzettel történő biztosítására
  • külföldi utazására
  • belföldi utazása során - veszélyeztetettségének megfelelően - közúton oszlopvezető és utánfutó gépjármű, vasúton előfutó mozdony, vízi úton kísérő rendőrségi vízi jármű alkalmazására.