Balog pénteken tartott előadást a Zürichi Egyetemen a kormány cigánypolitikájáról, amikor harminc ellentüntető jelent meg - írta a 444.hu egy helyi hírforrásra hivatkozva. A cigányokkal szembeni diszkrimináció miatt voltak dühösek, és bár azt mondták, szerintük Balog mérsékelt beszédet mondott, ezzel együtt is politikáját rendőrállaminak tartják. Megszakították az előadást és tojással dobták meg az emberi erőforrás minisztert.

A rendőrség közbelépett, egy rendőr megsérült, egy tüntetőt pedig letartóztattak, akit a kihallgatás után szabadon engedtek.

A 444.hu szerint az incidensről az MTI pénteki hírében egy szó sem esett. Balog Zoltánt idézték, aki azt mondta: a beszédét vastapssal jutalmazták és voltak, akik tiltakoztak. Szombat este aztán az MTI-n is megjelent egy hír: "A svájci rendőrség kihallgatta a magyar kormány roma-politikája ellen tüntetők egyikét" - teszi hozzá a hírportál.