Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sávoly Attila, az egyik helyi horgász az MTI-t csütörtökön arról tájékoztatta, hogy február 12-én találtak először a részben befagyott bányatónál több hattyútetemet. Ezt másnap a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnál, majd később a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) is bejelentették, ezt követően az egyik vadmadarat a nemzeti park munkatársa el is szállította.

Az olvadást követően az elmúlt napokban még több hattyútetemre bukkantak a magyar-szlovén-horvát hármashatár mellett, a Mura folyó közelében található tónál és környékén. Csütörtökre már mintegy negyven elhullott madarat számoltak össze, tapasztalatukról pedig ismét bejelentést tettek a hatóságoknál - közölte.

Az MTI megkeresésére a Nébih megerősítette: a Zalai Megyei Kormányhivatal február 13-án értesült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársától, hogy Muraszemenyén, a cserneci kavicsbánya taván megbetegedett, elhullott hattyúkat találtak. A nemzeti park munkatársa egy hattyútetemet át is adott vizsgálatra az állategészségügyi hatóságnak.

A Nébih laboratóriuma a vizsgálat során kimutatta a madárinfluenza H5N8 típusát. Az esetet a hatóság a honlapján elérhető vadmadártérképen is feltüntette, illetve megtette a nemzetközi bejelentést is. A múlt hét óta további elhullásokról, elérhető tetemekről újabb bejelentés sem a megyei hatósághoz, sem a Nébih-hez nem érkezett.

Folyamatosan kapcsolatban állnak a nemzeti parkkal, valamint a társhatóságokkal. A helyszín jelenleg nem megközelíthető, amint az időjárási körülmények lehetővé teszik, gondoskodnak a tetemek begyűjtéséről, akár egyéb hatóságok bevonásával.