Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány felkészült a devizahitelesek védelmére - mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken. Kifejtette: a kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek által indított, most megkezdődött devizahiteles perekben az állammal szemben igényt érvényesítő bankok "alulmaradjanak", az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény ugyanis egy sajátos perjogi konstrukciót ír elő, megfordítva a bizonyítási terhet, azaz nem az ügyfeleknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességtelenül jártak el velük szemben, hanem a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el. Mindez a Kúria döntésén alapul - tette hozzá.

Az igazságügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: a jogszabály egyértelmű feltételeket, szabályokat és határidőket állapít meg. Ha ezeket betartják az eljárásban, akkor nem lehet kétséges a devizahitelesek érdekeinek érvényre juttatása, hiszen a törvény abból indul ki, hogy a tisztességtelenül szerzett előny, haszon visszajár a devizahiteleseknek - magyarázta.

Répássy Róbert szerint a kormány nem tesz mást, mint hogy biztosítja a bankokkal szemben a devizahitelesek védelmét.

A Fővárosi Törvényszék pénteken elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Az államtitkár az ítéletet nem kívánta kommentálni, azt azonban megismételte: a júliusban elfogadott törvény egyértelmű, pontosan követi a Kúria döntését. Ha az alacsonyabb fokú bíróság a Kúria döntésének megfelelően, annak szellemében jár el, akkor várható, hogy tömegesen elutasítják majd a bankok kérelmét - mondta Répássy Róbert.

MLP: ne utasítsa el formai okok miatt a bankok kereseteit a törvényszék!

A Magyar Liberális Párt véleménye szerint a Fővárosi Törvényszéknek nem lenne szabad informatikai formai okok miatt elutasítani a pénzintézetek devizahiteles ügyben bemutatott keresetleveleit - mondta pénteki sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek a Liberálisok főpolgármester-jelöltje.

Bodnár Zoltán aggasztónak nevezte, hogy miközben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság azok közül 20 keresetlevelet formai okokból elutasított. A bíróság csütörtökig hat esetben olyan keresetleveleket utasított el, amelyek esetében a keresetlevelet, illetve annak mellékleteit kizárólag szkennelve nyújtották be. Az indoklás szerint ezek ugyanis nem felelnek meg a törvényi kritériumnak.

A főpolgármester-jelölt arról beszélt, hogy a törvény csak azt mondja ki, hogy az anyagokat számítógépes, szerkesztett formátumban kell beadni, de a jogszabály azt már nem definiálja pontosan, hogy mit is jelent a szerkesztett forma. Hozzátette, hogy a pénzintézetek rendelkezésére álló határidő nagyon feszes, mert ha a következő néhány napban nem nyújtják be újra az iratokat, akkor elveszítik azt a törvényes jogukat, hogy bíróságon megtámadják azt a törvényi vélelmet, amelyik szerint az általános szerződési feltételeik tisztességtelenek.

A törvény megfordította a bizonyítási terhet, nem az ügyfélnek kell bizonyítani, hogy a bankok szerződései tisztességtelenek, hanem a törvényhozó állította fel ezt a vélelmet, hogy ebben a körben minden bank minden szerződési feltétele tisztességtelen - folytatta. Bodnár Zoltán szerint a bizonyítási teher megfordítása már önmagában szétfeszíti a jogállamiság kereteit és ha az eljáró bíróság is szűkítő értelmezéssel használja a keresetlevél szerkesztett változatáról szóló meghatározást, akkor a pénzintézeteket ért jogsérelem még tovább fokozódik - jelentette ki.

Együtt-PM: a kormánynak lenne lehetősége megoldani a devizahitelesek ügyét

Az Együtt-PM véleménye szerint a kormánynak lenne módja és lehetősége, hogy megoldja a lakossági devizahitelezés összeomlása nyomán kialakult válságot, de ezt nem teszi meg, ehelyett csak az időt húzza, hárít, és ujjal mutogat másokra - írta a szövetség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Úgy fogalmaznak, hogy a devizahitelek ügyében nincs mire várni, mert az "árfolyamrés tisztességtelen, a pénz visszajár a magyar embereknek". Hozzáteszik, hogy ugyanígy semmis lesz az egyoldalú kamat- és díjemelés is.

A szövetség azt is kijelenti, hogy a kabinet ráadásul folytatja forintot gyengítő gazdaságpolitikáját, "mely ennek a válságnak a kialakulásához vezetett", miközben a növekedés lehetőségeit is lerombolja. A Fidesz 2010-es hatalomátvétele óta a forint 265-ről 315-re gyengült az euróhoz, 185-ről 265-re a svájci frankhoz képest - hívják fel a figyelmet.

Az Együtt-PM szerint erősebb forintra, stabilabb gazdasági környezetre van szükség, a devizahiteleseknek pedig valódi megoldásokra - írják.