A diákok mintegy 46 százaléka próbálna szerencsét külföldön. Tízből mindössze négy dolgozó fiatal érzi magát megbecsültnek a munkahelyén, és bár arányuk nőtt, még mindig hasonlóan kevesen, a dolgozó fiatalok 36 százaléka lát előrelépési lehetőséget a jelenlegi helyükön.

Sok fiatal számol azzal, hogy a jövőben külföldön próbál meg munkát vállalni. A már dolgozó 19-29 éveseknek országos átlagban a 35 százaléka próbálna külföldön állást találni, ez az arány utoljára két évvel ezelőtt, 2015 első negyedévében volt ennél magasabb (36 százalék).

Nagyok a különbségek

Az országon belül azonban a különbségek jelentősek: a keleti országrészben élő fiataloknak csak a 21 százaléka, a budapestieknek pedig a 33 százaléka tervezi ezt, míg a nyugati országrészben már a fiatalok több mint fele, 59 százalékuk tartja ezt megfontolandónak - derül ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

Ennek ellenére az állásban lévő fiatalok csaknem fele (49 százalék) azt mondta, olyan munkája van, amely tényleg érdekli és szereti is csinálni. A munkájukat szerető fiatalok aránya évek óta 50 százalék közelében van. Ugyanakkor ennél jóval kevesebben, 38 százalék érzi magát megbecsültnek a munkahelyén. Hasonlóan kevesen, mindössze 36 százalék lát fejlődési és előrelépési lehetőséget maga előtt.

Ez az arány azonban így is jelentős javulás az előző negyedévben mért 26 százalékhoz képest. A felmérés szerint a férfiak sokkal jobbnak látják a helyzetüket: több mint kétszer annyi férfi lát előrelépési lehetőséget, mint nő (48 százalék vs. 22 százalék).

A K&H kutatásában 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. március 8-19. között történt.